Jósa Miklós - Ulrich Attila: A németszőgyéni és bánházi Jósa család története (Régi magyar családok 3. Debrecen, 2005)

A Jósa család a 20. században

nem egy kép arról, hogy valójában mi történhetett. Tartalék élelmiszerünk nem lévén, mi gyerekek szakadatlanul jártuk a várost, hogy rábukkanjunk üzemelő pékségekre, boltokra. Emlékszem vidékről rengeteg élelmiszer érkezett Budapestre, amit ingyen osztogattak. Róttuk a város utcáit és kerestük a vidékről érkező teherautókat. A forradalomról van néhány pillanatkép az emlékeimben, ami az enyém, nem filmben láttam, nem elmesélték, hanem szemtanúja voltam. Az egyik ilyen, amikor a forradalom első napjainak valamelyikében az Astoriánál egy orosz tank megállt, a toronyban kint ült a katona, a járókelők egy kis csoportja pedig odarohant, felmászott a tankra, nevetve paroláztak a vigyorgó katonával, és egy magyar zászlót tűztek a tank géppuska csövébe. A tank nem sokkal ezután megfordult és elment. (Néhány nap múlva végleg, mivel, amint sok évtizeddel később megtudhattuk, őket hazahívták. Naná, ők nem nagyon voltak hajlandóak ránk lőni.) Akkor, ott, láttam a felborított villamosokat, a házak falába ütött golyónyomokat, és mégis minden olyan groteszkül békésnek tünt. A körülöttem sétáló emberek még bizakodóak voltak. Még nem tudtuk, hogy mi vár ránk november 4-e után. Ahogy én láttam, az oroszok rommá lőtték a belvárost. Számos lebombázott épületet is láttam, melyek lerogyva, majd mintegy tégla lavina kifolyva hevertek az út közepén. Amíg a tanítás nem kezdődött meg, munkát vállaltam a romeltakarításban és az újjáépítésben. Igazán jól megfizették, a családunknak pedig kellett minden fillér. A technikumi éveim alatt minden nyári szünetet végig dolgoztam az építőiparban, a pénzt pedig hazaadtam, és ez olyan természetes volt. Nem éreztem azt, hogy nem így kéne lennie. 1957-ben kezdődött el ifjúságom legszebb négy éve, amikor lementem a Ganz-Mávag sportegyesületbe kajakozni. Ennek a négy évnek az emléke még ma is boldogsággal tölt el. Szerettem versenyezni, szerényen jöttek az eredmények is (ifjúsági válogatott voltam többször), de az igazi emlékek a remek sporttársakhoz és a barátokhoz, a velük közösen eltöltött időhöz, a hétvégi túrákhoz, kisebb csínytevésekhez és a vidám évekhez fűződnek. A rendszeres sport pedig jót tett testileg és lelkileg is. Úgy alakult, hogy a technikum elvégzése után a Ganz-Mávaghoz mentem dolgozni a mintakészítőkhöz, majd a motorvonatgyártásnál lettem műszaki ellenőr. Azonban nemsokára megkaptam a katonai behívómat.