Jósa Miklós - Ulrich Attila: A németszőgyéni és bánházi Jósa család története (Régi magyar családok 3. Debrecen, 2005)
A Dunántúlon maradt Jósák
zat vaskos iratanyagából azokat a részeket emeltük ki, amelyek bizonyítják, hogy a 18. század elejétől a Németszőgyénben élt „Jósak" valójában a Jósa família leányági leszármazottai. Eredetileg Benke, majd Varga családnevet viseltek, és a Jósa Barbara-, s - Varga János házasságából született (már említett), és az 1710-ben pestisben elhunyt Varga István és Varga András utódai. Varga István disznóssi Horváthy Judittal kötött házasságából Mihály, János, Mária (Csíkmeg Györgyné), Erzsébet (Menyhárt Istvánné), Zsófia (Molnár Jánosné) és Anna nevü gyerekek születtek. Fiágon ez a vonal a peranyagok szerint kihalt. Nem így testvérének, Varga Andrásnak a vonala, kinek három fia - Miklós, Orbán és László volt. 1699-ből való az első forrás a peranyagban, amikor a Varga családnevű utódok (Jósa Borbála,^ fiai) már a Jósa nevet is használni kezdték. Az irat szerint Kollonich Lipót esztergomi érsek új adományként németszogyeni kúriát íratott Varga alias Jósa István és András nevére." 3 A Prímási Levéltár Hiteleshelyi anyagában szintén megtalálhatjuk az adomány tényét. Az 1700-ban bejegyzésre került szöveg szerint Jósa vagy Varga Istvánt és Andrást megerősítették Alsó vagy Nagy-Béla, és Arad birtokában. 114 Majd 1718-ban a magát már csak Jósának tituláló Miklós magára vállalta elhunyt nagybátyja gyermekeinek (Mária, Erzsébet, Zsófia és Anna) gyámságát. 115 Jósa Borbála 2X unokájának, Varga-Jósa Miklósnak Madary-Trestyánszky Judittal kötött házasságából László (1726. december 31), valamint János (1733. június 14.)" 6 nevü utóduk született. (Lászlónak a 19. század első felében még élt egy „Jósa" Benedek nevü fia is!) Testvére, Varga-Jósa László, Esztergom vármegyében töltött be közhivatali állásokat: megyei esküdt, al-, majd főszolgabíró, legvégül pedig hadi főadószedő volt. A harmadik testvérnek, Jósa Orbánnak Ivancsics Juliannától Mihály (1728. szeptember 18.) nevü fia, valamint Borbála és Julianna nevü lányai születtek. 117 A peranyag irataiban Varga András fiai, Miklós, Orbán és László az ese113 U.o. 143. f. 114 Prímási Lt. Caps. 44. Fasc. 9. No. 9., 1700. 115 U.o. 220. f. 116 U.o. 90. f. 117 A nemzedékrendi tábla töredékes összeállítását lásd Esztergomi Lt. Varga-Jósa per 287. f. " s U.o. 213. f., 1672-ben Jósa Borbála fia még Varga István néven zálogosított el németszogyeni földeket.