Jósa Miklós - Ulrich Attila: A németszőgyéni és bánházi Jósa család története (Régi magyar családok 3. Debrecen, 2005)

A Jósa család a 20. században

1961-et írtunk. Az aktuális nemzetközi konfliktus a ku­bai válság volt. Mivel elég közel állt a világ egy újabb globális konfrontációhoz, a mi vezetőink is komolyan vették a dolgokat és egy hó­nappal a szokásos bevonulás előtt, dupla idős kiképzésre , , T ,„ T , *, , . r r 50. kep Idősebb )osa Miklós, ielesege Avar-Andersen hívtak be 500 fiatalt, akiket Katalin és fiuk Miklós a kiképzést követően máris harcba lehet vetni. Egyike lettem ennek a csapatnak, és bevonultam Nyír­egyházára a Damjanich laktanyába. Mivel érettségizett katona voltam, az alapkiképzés után azonnal tartalékos tiszti iskolába soroztak. Erre az idő­szakra esett, mikor látásom rohamosan romlani kezdett egy genetikailag öröklődő szembetegség következtében. Ennek folyománya végül az lett, hogy idő előtt leszereltek, és visszakerültem a Ganz-Mávaghoz. Bár amit most elmondok csak egy rövid kis epizód az életemben, mégis szívesen gondolok vissza rá. Leszerelésemet követően beiratkoztam egy zeneiskolába klasszikus gitár szakra. Nem volt korábbról zenei előképzett­ségem, de úgy tűnt, hogy végre valami nagyon nekem valóra bukkantam. Gyorsan tanultam, egy kitűnő tanárnő tanított, és imádtam a gyakorlás minden percét. Az első év végi vizsgakoncertem a zeneakadémián volt. Az élet úgy hozta, hogy frissen talált szenvedélyemnek nem sokáig hó­dolhattam. Lett más szenvedélyem, ifjú arám Avar Katalin, és nemsokára gyermekünk Miklós. A Gibson gitáromat eladtam, és vettem belőle egy mosógépet és egy centrifugát. Valahogy akkoriban nagyobb szükség volt azokra. Szorgalmas kis feleségemmel együtt nekiláttunk a családi otthon megteremtéséhez. Egy kis zökkenővel indult a dolog, mivel szembeteg­ségem 1966-ra annyira elhatalmasodott, hogy leszázalékoltak és rokkant nyugdíjaztak. Ettől fogva a családfenntartás feladatából feleségemre az átlagosnál sokkal nagyobb teher hárult, mivel rokkantsági nyugdíjam csak töredéke lett addigi fizetésemnek. Ehhez járult még, hogy feleségem test­vérbátyja elköltözött menyasszonyához az addig húgával együtt lakott ta­nácsi lakásból, és megállapodásunk szerint az ő részét ki kellett fizetni. így

Next

/
Thumbnails
Contents