Kisfaludy László: A kisfaludy Kisfaludy család története (Régi magyar családok 2. Debrecen, 2004)

A Kisfaludy család a vegyesházi királyok idején

háramlik vissza, hanem rokonaira száll. 139 A megoldás azonban tovább váratott magára, mivel az országbírói széket időközben Szécsényi Frank foglalta el, és a pereskedés ezáltal még jobban elhúzódott. 140 Az egyre zavarosabb ügy kimenetelét végül az segítette elő, hogy Nyé­ki Balázs és Zámora István Zsigmond királynak a török ellen indított, Nikápolynál 1396-ban kudarcot valló hadjárata során eltűnt. 1398-ban, Szent Benedek napján ezért ismét megjelent az országbíró előtt Erzsé­bet és férje, Kelemen, valamint Pál 20 , és bemutatták a fehérvári káptalan 1397. március 15-én kiállított oklevelét. Ebből kitűnt, hogy Pál 20 és fiai, Ferenc és Jakab 36 , továbbá Pál 20 testvérének, Péternek 2l fiai, Gergely 37 és Péter D , illetve Pál és Péter , harmadik fivére, Domonkos,„fiai, János„ és 38 2U zl IV JJ Ugrin Miklós (az Ugrin - Ugrón - család őse) együttesen megegyeztek Erzsébettel és férjével, hogy utóbbiak részére átadják Celun birtokát, cse­rébe Kendertóért és Csaplárért. Ezenfelül átadnak Erzsébet részére nyolc ökröt, négy tehenet, négy borjút és egy lovat, valamint 40 forintot, egyen­ként száz dénárral számolva. 141 A felmutatott oklevél tartalmát az ország­bíró elfogadta, valószínűleg azért is, mert a háborúban eltűnt felperesek rokonai nem jelentkeztek a birtokokért. A hét éven át tartó pereskedést lezáró országbíró ítélet 1398. április 21-én kelt Visegrádon. 142 Az előző oldalakon elsősorban a Mihályi család tagjaival foglalkoztunk, vessünk hát egy pillantást a Kisfaludy-ágra. Utoljára Kisfaludy Istvánnal 13 (és fiaival, Miklóssal, és Lőrinccel ,), illetve Miklós,, deákkal találkoztunk. v ' 2a 26' 16 A család nevét hosszú távon azonban nem ők, hanem testvérük, Lőrinc,. utódai vitték tovább, elsőként négy gyermeke: Ilona 27 , Antal 2g , Dorottya 29 és Jakab 3Q . Mindkét leány férjét ismerjük, Hona 2 _ Koronczói Sebestyénhez ment feleségül, míg Dorottyát^ Kemény-egreszegi Kernén Gergely vette nőül. 143 Érdemes megjegyezni, hogy a család történetében ők az első leánygyermekek, akikről hallunk. Vajon a korábbi generációk esetében kizárólag fiúk születtek volna? Aligha. Hiszen gondoljunk csak vissza 139 Zsigm. Okit. I. 581.p./5282. sz. 140 Turul 1896/2. 60.p. 141 Turul 1896/2. 60. p., Zsigm. Okit. I. 515.p./4667. sz. 142 Zsigm. Okit. I. 581.p./5282. sz. 143 Turul 1896/2. 61.p. (leszármazási tábla)

Next

/
Thumbnails
Contents