Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 5. Élet a pusztán - Üzetés, elletés

és kettőt szoptatott. Két bárány részére viszont kevés volt a teje, ezért azokat el kellett egymástól különíteni. A tapasztalat szerint 300 anyából egy éjszaka megellett 30-40 is. Az ellésnél leggyakrabban előforduló hiba volt, hogy az anya „hüvelye" (báránytartója) előjött. Ez valamilyen betegség következménye. Timsós meleg vízzel kellett azt megmosni. Ha az anya a fiát nem fogadta el, akkor a bárányt tengeridarával szoktatták az evésre, különben elsatnyult volna. A bárány a dara porát lenyalta, s arra rákapott. Ez után a bárányt zabbal etették. (N. F.) A juhász már az ellés előtt látta, hogy valamelyik anya kettős bárányt hoz. Az anyának nagyon ment a hasa, mindkét felől tele volt a horpasza. A juhászok a kettős bárányból ritkán hagytak kost, mert az kicsi maradt. Volt aki azt tartotta, hogy éppen a kettős bárányból lehet jó kost nevelni, mert az után sok ikerbárány várható. Az iker kost nagyon takarmányozni kellett, naponta kétszer abrakoltatták, hogy felnövekedve megfelelő erőben legyen. Az ellések idején a juhász mindig ott volt a juhok mellett. A hodályban éjszaka mindig égett a viharlámpa, hogy az ellések után azonnal szedhessék össze a bárányokat, s az egyik anya ne szedje fel a másik bárányát, s nehogy kettőt szoptasson. 300 juhból egy-egy éjszaka 20-30 juh ellett. Az ellés után a juhász 3-4 óránként ránézett a birkákra, s ahogy a bárány növekedett, mindig arrébb tették a drankát, hogy nagyobb helyen mozoghasson a bárány. Előfordult, hogy ha valamelyik anyának első fia volt, elidegenedett tőle, szük fogadtatót készítettek részére. Ha tudni akarták, hogy melyik bárány melyik anyától származik, fából faragott lapocskát kötöttek az anya és a bárány nyakába, ugyanazzal a számmal. Ezek a lapocskák voltak a bilyogszámok, vagy nomerák. Nomerázták a juhokat akkor is, ha az anya „elcsapta" a bárányt, s azokat újra kellett párosítani. A juhokat ellés után hajthatták is a legelőre. Gyakori volt, hogy a juhot a legelőn érte az ellés, ilyen esetben a juhász a bárányt kézben vitte haza. Első két lábát fogva lógatták, s mutatták az anyjának, s ha az elfogadta, ment a pásztor után. (E. J.) Az elválasztás Zsófia-napkor (május 15.) volt. Az anyákat ekkor kezdték fejni, napjában kétszer: reggel és délután 3 óra tájban. Ekkor már a bárányok külön falkában jártak. A bárány 3 hónapig szopott. Ilyenkor az anyát még nem fejték. Volt, aki az ellés után már másfél hónap múlva fejt, de csak reggel. Egyes juhászok a fejés előtt az anya csecsét megmosták. Szokás volt, hogy a juh első tejét megitatták az anyabirkával. (Sz. G.) A bárányt tengeri darával szoktatták az evésre. Ha elébe tették, azt a bárány megfújta, s ha annak pora az orrába ment, lenyalta és rákapott. Később az eleséget zabra váltották. Április elején, 6 és 10 óra között hajtották ki a bárányokat a fűre. Ekkorára már megszűnt az elletés. (N. F.) A bárányokat november 15-én fogták takarmányra, hogy a zúzos, deres fű és a beálló fagyok a bárányok gyomrát ne sértsék. Naponta reggel abrakot és pillangós le4 94 *