Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 5. Élet a pusztán - Fejés és tejfeldolgozás

velű takarmányt kaptak, délután pedig borsó szalmát, vagy csutkát. Ezek mellett sót „fogytalan". (N. F.) Fejés és tejfeldolgozás A juhokat május elejétől, általában Mihály-naptól (május 8.), vagy Zsófia-naptól (május 15.) kezdték fejni, amikor megszűnt az ellés, és a fejés tartott szeptemberig, a másik Mihály-napig (szeptember 29.). Ezután az anyjuktól elválasztott bárányokat külön falkában tartották. A kosokat a fejés után engedték rá az anyákra. Ekkor a juhok már nem adtak tejet, de az nem is volt jó. (Sz. G.) Az uradalmakban később kezdték a fejést. Az első fejés volt a szóhasználat szerint a „bőgőre" fejés. A legtöbb tejet a juhok májusban adták, amikor sok fű virágzott. Ha a család nyáron kint volt a kunyhóban, a fejés megszűntekor hazament a városba vagy a tanyába. A juhokat naponta kétszer, reggel és délután 3 óra tájban fejték. A délutáni fejés után a nyájakat még legeltethették estig. Fejéshez a juhász bő, derékban megköthető, kendervászonból készült „fejőnadrágot", „fejőgatyát" vett magára, amit fejéskor a tej gyakran beszennyezett, de kimosni nem szokták. A hodály ajtaját drankáual elrekesztették, hogy azon egyszerre csak egy birka férjen ki. A nyílás előtt a juhász a fejővederrel leült egy kis fejőszékre. A drankán bal felől nyílást hagyott, amit fejés közben a térdévei zárt el, hogy másik juh ki ne jöhessen. Az egyenként kiengedett birkát lába közzé vette, hátulról megfogta a tőgyét, s azután jobb vagy bal kézzel, vagy mindkét kezével fejni kezdte. Általában jobb kézzel fejtek, bal kézzel a juhot fogták. Bent a hodályban egy gyerek, az „esztrengahajtó" vagy „cangahajtó" terelte a juhokat a dranka nyílásához. Az idősebb pásztorok - mondják -, addig nem kezdtek a fejéshez, míg pálinkát nem ittak. A tejet a „fejődézsába" fejték, amit más vidéki juhászok „fejőzsétárnak" mondtak. Ez vas abronccsal összefogott, fa dongájú edény volt. (E. J.) Fejéskor a fejőedénybe egy kis csuprot tettek, aminek a száját ritka szövésű ruhával fedték le, ez a tej habját felfogta és a tejet megszűrte. A fejőnadrág általában olyan elviselt, rossz ruha volt, ami már több telet úgysem bírt volna ki. Ha ilyen elhasznált ruhadarabja nem volt a pásztornak, megfelelt egy szurkos vászonból készült "sure" kötő is, ami nem engedte át a vizet. Az apró lécekből összeállított fejőszéket csak a juhok fejéséhez használtak. Früstök után az asszony elkészítette a gomolyát. 5 liter tejből lett 1 kg gomolya. Esős időben néhány literrel kevesebb tejet adtak a juhok. A tejhaszon szempontjából nem volt meghatározó, hogy milyen füvet evett a juh, de fontos volt, hogy jóllakjon. Ősz felé, augusztusban, amikor száraz volt a fű, sűrűsödött a tej. Akkor 4 liter tejből lett 1 kg, gomolya. A gomolya elkészítése után következett a takarítás. Amikor a gazdák nem értek rá kimenni a tejért, gyakran az asszony vitte be a városba. A déli főzéshez 12, vagy 1 óra körül kezdtek. Az étel lehetett töklaska, krumpli leves, túrós tészta 4 95 <§>