Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 5. Élet a pusztán - Üzetés, elletés

tott meg a juh. A hólyag eltávolítása után a csontot visszahelyezték a sebre, a bőrt ráborították, a szőrt összevarrták, arra pedig kis tiszta ruhát erősítettek. Amikor az adatközlő a Listyán uraságnál volt Kiscserepesen, 12 kergés birkát operált, amelyek közül 2 maradt meg. Aki ezt látta, maga is próbálkozhatott a „műtéttel". Szintén Pintye Miklós számadó juhásztól jegyeztük le a kosbárány és a nagyobb kos herélésének műveletét: A szopós bárány négy lábát összefogták és vállukhoz vették. A herezacskót félig felvágták, és ha jó foga volt a pásztornak, a tök mindkét zsinórját elharapta, utána a sebet leköpte és összenyomta. A nagy kost lefektették, a zacskót félig felvágták a tököt megfogták és a golyókat kézzel kiszakították. Arra kellet vigyázni, hogy a hártya ne jöjjön vele, s a jószág ágyéka meg ne sérüljön. Ezután a sebet összenyomták és összevarrták. ügyanettől az adatközlőtől jegyeztük le a kosbárány herélésének másik módját, amit minden idősebb juhász ismert és gyakorolt. Ennek legősibb módja volt a foggal való herélés. A szopós bárány négy lábát összefogták, az egyik juhász a bárányt hátával maga felé a mellére vette, a másik pásztor a herezacskót félig felvágta, s annak mind a két „zsinórját" (erét) elharapta, azután a sebet összenyomta és bekötözte. Az idősebb, nagyobb kost hátával a földre fektették, a zacskó felvágása után a golyókat kézzel kiszakították, vagy az ereket foggal elharapták. A sebet nem kellett bevarrni, csak leköpni és összenyomni. Úgy tartották, hogy legjobb volt nagypénteken herélni, amikor az idő már megengedett. Hideg és szeles időben nehezen gyógyult a seb, ha túl meleg volt, akkor pedig az elszaporodott legyek miatt nem volt erre megfelelő az idő. A herélést leginkább otthon, a gazda tanyáján végezték. Ha az óvatosság ellenére a „műtét" során, vagy nagyobb jószágnál folyatás után, a tisztuláskor a légy megköpte a jószágot, az „pondrós" lett. Amikor ezt észrevették, hegyes pálcikával (firgelővel) a pondrót kipiszkálták, majd a helyét fertőtlenítették, bekenték kreolinnal. üzetés, elletés A nagyjószágnál előfordult, hogy elléskor a borjú „nem jött el". Ilyen esetben orvost hívtak. Tarkamarhánál többnyire nagy volt a borjú feje, nehezen tudott megszületni, s amikor az anya az erőt adta, megfogták a borjú lábát és húzták. Ha a tehén sokáig nem tudott megelleni, kiszáradt a borjú, s zsírral be kellett kenni a tehén méhét. Általában a fejvíztől számított egy, de legfeljebb két óra alatt meg kellett elleni a tehénnek. Amikor a borjú két első lába kijött, de a feje hátra hajlott, vissza kellett nyomni a borjút, az „állkapcájára kötelet kötni és azzal előre húzni. Ha „farral" volt a borjú és segítettek is a tehénnek akkor jobban sikerülhetett az ellés. Akkor is segítették az ellést, ha négy szál ujjnyi vastag köldökkel jött a borjú. Üszőnél fordult elő, hogy az anyaállat ideges volt, lefektetni nem lehetett, állva ellett. Ilyenkor egy ember felfogta a borjút, s ezzel segítette az ellést. Amikor a tehén felállt a belét is kiszakíthatta, akkor kifőzött, 4 90 *