Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 5. Élet a pusztán - A puli és a szamár

az ilyen kitartóbb volt. (M. L.) Ha a kutya jó anyától származott, várható volt, hogy annak a fiai is beválnak. Mivel a pásztorok nem lehettek meg kutya nélkül, úgy vigyáztak rá, mint magukra. Ez abban is megnyilvánult, hogy a kutya szinte „egy koszton volt" a pásztorral. Kutyát eladásra is neveltek, ezért fialáskor kettőt-hármat is meghagytak, a többit „elgórták" az anyjuk alól. Csak a legszebbeket hagyták meg. Akinek szüksége volt kutyára, még fiatal korában, de csak amikor a „csecstől elmaradt", vitte el. A kutyát mindenki maga szerette nevelni. Mondták, hogy a pásztor egy jól szolgáló kutyát nem adott volna egy disznóért. Ezidőben egy választott kutya ára egy választott malac árával volt egyenlő. A juhászok egy kiskutyát egy hasas juhért adtak. Ennek az ára az 1950-es évek elején 120 Ft. volt. A kutyának, amit meg akartak vásárolni, elsőként a szőrét nézték. Ha az göndör és fekete színű volt, szájpadlása is fekete, fogai fehérek, akkor a vásárló elégedett volt. Amelyiknek hosszú volt a farka, tőkén baltával levágtak belőle, jobban kedvelték a rövid farkú, vagy a farkatlan kutyát. Régebben szürke vagy pernye színű, göndörszőrű pulik voltak, meg hosszú farkú pulik, újabban szintén hosszúfarkú, fekete, göndör szőrű, csajla fülű kutyát tartanak. Citóbbi is jó hajtó volt, de ha nagyon szorította a pásztor, a kutya hamar ráunt. (M. J.) A juhászok, ha tehették, 2-4 szamarat tartottak. Amelyik juhásznak nem volt „tehetsége", hogy szamarat vegyen, a gazda adott neki. A szamárra a juhásznak a legelőváltáskor, vagy a városba, piacra járás, egymás, vagy a csárda meglátogatása céljából volt szüksége. Költözködéskor minden holmit (élelmet az eleséges tömlőben, edényeket, eszközöket, ruhaféléket) pakoltak rá. A tömlő általában juhbőrből készült, de volt vászonzsákból is. Ha a levágott, vagy elhullott juh bőréből tömlőt akartak készíteni, a bőrt „tömlőre" nyúzták. A csacsi két oldalára két tömlőt akasztottak, hogy a súlyt egyenlően osszák meg. A tergenye mindkét oldalán lévő csonkra akasztották a csobánt (víztartót) és a vasfazekat is. (R M.) A tergenye alá pokrócot tettek, hogy ne törje fel a csacsi hátát. Ha nagyobb eső érte őket, a csacsit meg a szállítmányt letakarták, akár két pokróccal is, hogy meg ne fázzon. A juhásznak nem kellett takaró, neki elég volt a bunda. De ha meleg volt, azt is fellökte a csacsi hátára. (P. M.) A juhásznak lova nem volt, ha kisebb útra ment, a szamarat felnyergelte, s azon járt. A juhászoknak kétkerekű taly igájuk volt, költözéskor mindent azzal szállítottak. Ha talyigába fogták a szamarat, a fanyerget (tergenyét) akkor is rátették, hogy a talyiga rúdja ne verje a jószág oldalát, vállát, s a nyeregre akasztották két felől a terhet. Ez esetben a juhász ilyenkor a nyereg mögé, a szamár farára ült s kampójával terelte, irányította a szamarat. (R F.) A juhász a szamárra felpakolhatott 2-3 mázsa terhet is. A juhász lovon nem szeretett ülni, azt mondta, hogy az ráz. A csacsi nem rázott, mert az poroszkálva ment, kicsiket és sűrűn lépegetett. De alkalom sem volt arra, hogy lovon üljön. Felpattant a megterhelt szamár hátára, nagy területeket bejárt legeltetve, s 4 85 *