Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 5. Élet a pusztán - Főzés, étkezés

vagy vízre eresztették a kútba. A megfőzött húst cserép edényben vagy vasfazékban a zsírral együtt tartották és főzéskor vették ki abból a szükséges mennyiséget. A kint élő pásztoroknak 3-4 vasfazekuk is volt, egyikben főztek, a másikban rántást készítettek, a harmadikban a nyers húst tartották. (Cs. F.) Délben a vasfazikat letették a földre, körülülték, egyik a szűrét, másik a bundáját gyűrte maga alá és így ettek. Amikor a legelőn elfogyott a tartalékban lévő hús, levágtak egy juhot vagy borjút, a csikósok csikót, húsát elosztották maguk és a szomszéd pásztorok között. Pénzt nem fizetett érte senki, akik kaptak belőle, legközelebb hasonló módon viszonozták. A csontot fűrésszel többfelé darabolták, hogy a velőt kirázhassák belőle. A csontokat a vasfazék aljára tették, a tüdőt, májat annak tetejére. A hús alá hagymás zsír kellett. A vasfazékba beleöntöttek egy pohár vizet és a húst addig főzték, míg kissé megpirult. Közben néha fordítottak rajta, hogy le ne ragadjon. Azután fakanállal felforgatták, s a csontot kiszedték belőle. A csontokról a húst és az inakat levagdalták és míg a többi főtt, megették. Az ételben ezt szerették legjobban. Ezután a megfőtt ételt hagyták még a tűzön, de már kevésbé tüzeltek alatta, hogy csak „tartva" főjön, a tűz csak pislogjon. így egészen megfőtt a hús, ami után a vasfazékkal a kunyhó gerendáján lévő szegre akasztották és minden nap kiszedtek belőle, amikor készítették az ebédjüket, illetve a reggelijüket, a früstököt. Ehhez először meghámozott krumplit daraboltak fel, mindegyiket hosszában négy felé vágva, azután a krumplit vízben megfőzték, a levét leszűrték, majd kanállal szedtek rá fagyos, zsíros húst, s azt összeforgatták a krumplival. (H. Zs.) Hajdúnánáson a Réten a pásztorok is halásztak tapogatóval. Ez fonott, feneketlen kerek kosár volt, amit szájával lefelé ráborítottak a vízre, ahol halat sejtettek és ha volt benne hal, kézzel szedték ki a kosárból. Másik halfogó eszköz volt a téglalap alakú háló, amelynek egyik hosszanti szélére köveket erősítettek, s az lehúzta a hálót a tó fenekéig. A hálót két rövidebb oldalánál fogva egy-egy ember húzta. Akadt 15-20 méter hosszú háló is, azzal „kört fogtak", majd a két ember egymáshoz közelített. Amikor összeértek, a hálóból kiszedték a halakat. Ha „vékony" (sekély) volt a víz, kihúzták a hálót a partra és ott fogdosták össze abból a halakat. A halat megfőzték gulyásosan, paprikásan. Az apró halakat nádszálra húzták, mellé szalonnát tettek, a nádat a tűz fölött tartva, megsütötték. Ez volt a halászhal. A nagyobb halakat megnyúzták, testüket kés fokával összetörték, szalonnát törve hozzá az egészet vízimadár tojással összekeverve a hal lenyúzott bőrébe töltötték és kemencében, vagy kint a pusztán szabad tűzön megsütötték. (A. L.) A pásztorok a közeli tanyákba is eljártak halat sütni. A katlan közepét fűtötték, annak tetejére vasfazekat tettek tele vízzel, hogy a meleg ne menjen el a katlanból. Ezután a tepsit a töltött halakkal a katlanra tették, s annak ajtajára előté-t helyeztek. Más eljárás volt, hogy a halakat olajban vagy zsírban sütötték. A juhásznak, meg a kondásnak 4 75 <§>