Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 5. Élet a pusztán - Időjárás, időjóslás, ínséges évek

Mikor megalakult a jármosökör gulya, a gazdák és a Legelőtársulat úgy határoztak, hogy oda 4 éven aluli jószág nem mehet. A kihajtáskor ott kellett lenni az állatorvosnak és ellenőrizni a jószágok állapotát és korát. A pásztor még az előző héten kiment a legelőre, kóróból és sárból elkészítette a kunyhót. Ez ritkábban készülhetett vályogból is. A jószág állása az év folyamán többször változott, mivel javítani kellett a legelőt, de a kunyhó egész évben egy helyen maradt. Előfordult, hogy a jószág állása olyan messze esett a kunyhótól, hogy onnan nem is láthatták. Az állásnak nagynak kellett lenni, hogy minél nagyobb területet trágyázzon meg a jószág. Egy nyáron 130-140 köblös földet is javíthattak a jószág trágyájával. Az ökörföldeket körülcsóvázták, hogy augusztus l-ig ne mehessen rá más jószág. (V. I.) A legelőn a kunyhó közelében csirkét, pulykát, disznót tarthattak, de libát nem volt szabad. A pulykának az első nap főtt tojást, túrót, víz helyett savót, aludttejet adtak, később azokat tengeridarával etették. Mikor a pulyka kezdte a „borsókáját" (mirigy a pulyka nyakán) kihányni, borsot, meg erős paprikát dugtak a szájába, hogy könnyen „kihánnya" a borsókáját. A pulyka később elélt tücskön, kabócán is. A pulykát őrizni kellett, ha jött a gulya, elhajtani, hogy a jószág el ne tapossa. Időjárás, időjóslás, ínséges évek Az öregek emlékezetében nevezetes volt az 1863. esztendő. Sok volt a jószág és nagy a szárazság. A búza olyan kicsi maradt, hogy még beérés előtt le akarták kaszálni, de jött egy jégeső és még azt is elverte. Rettenetesen szegény világ jött a népre. A juhászok, hogy mentsék a juhokat, olyan távolabbi vidékekre húzódtak, ahol a jobb legelőkön el lehetett tartani a jószágot addig, amíg itt meg nem jött az eső. Egyik adatközlőnk apja ekkor ügocsáig ment a nyájával. Hasonlóan nehéz volt az 1866. és az 1869. év is. Ha a juhokat nem hajtották haza a kiszáradt legelőkről, mert otthon sem volt a gazdáknak takarmányuk, közülük sok éhen döglött a pusztán. A szárazság mellett olyan szelek jöttek, hogy a szél a gyöp tövét is kihordta. 1905-ben az aszály miatt egy csepp tengeri sem termett, mert a fiatal növény nem tudott „megcsúdzeni". Az aszályt mindenki megérezte, mert a jószágok számára takarmányt vásárolni nem tudtak. 1916-ban a búza fagyott ki, amikor már virágzásban volt. A fagy különösen a hajlásföldeken pusztította el a termést. A pásztorok számára a jószág természetének, szokásainak ismeretén túl fontos volt a természeti jelenségek megfigyelése és azok következményeinek értelmezése. A jelekből a várható időjárásra, annak változásaira tudtak következtetni. Málnási Ödön érzékeny megfigyelései nemcsak a szoboszlai, hanem az egész vidék pásztoraira érvényesek: „A természet fiának lelke, gondolatvilága még eleven és állandó kapcsolatban van a természettel. A puszta fiának előre kell tudni mikor, honnan és milyen szél jön, mikor lesz meleg, hideg eső, mikor virrad, milyen betegségek fenyegetik az álla4 64 *