Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 5. Élet a pusztán - Pásztortanyák és állások

landósult, a kunyhót vályogból építették. A nádkunyhó és szárnyék helyett tágasabb és tartósabb építményben a pásztor családja is elfért. Így a kunyhó körül kisebb méretű gazdálkodás alakulhatott ki, amit a pásztor felesége és gyermekei végeztek. A legelőn ekkor már baromfit, sertést is tartottak, s ezek számára kisebb ólokat készítettek. A juhászok jellegzetes építménye volt a vasaló. A böszörményi és a nánási legelőkön ezekkel gyakran találkoztunk, de a balmazújvárosi legelőkön ilyet már nem találtunk. Ez nem volt jobb, mint a fedeles enyhely, de kevesebb anyagból állt. A kunyhó és a vasaló nád anyagát ősszel haza szállították a városba, de ennek tavasszal már kevés haszna volt, mert a nád a szállítással összetört. A juhászok a nádat a Kishortobágyi csárda korcsmárosától vásárolták. A Kishortobágy nádját az igénylőknek bérbe is adták és csak azok vághattak ott nádat, akik bérbe vették. Voltak a városokban nádmesterek, akik kijártak a Rétre nádat vágni. Rend szerint két ember végezte a munkát, készítettek maguknak kunyhót és együtt dolgoztak. Vittek magukkal tarisznyát élelemmel és egy hétig is kint voltak. Annyi nádat vághattak, amennyit akartak, a tagosítás előtt erre nem volt törvény. Aki a nádasból egy darabot felfogott, az mást nem engedett oda. A nádat a városban, vagy a pusztán a juhászoknak adták el. Voltak, akik ebből éltek. A nádvágással a juhászok nem foglalkoztak, erre télen sem értek rá. A pusztán tavasztól a nyírásig, amíg a hideg, szeles idők jártak, karámban éjszakázott a jószág. Nádból készítették, ősszel, amikor szabad volt a határ. Rossz időben a nyájat a nádasokba állították. A tarlón nem építettek karámot, nyáron nem is volt arra szükség, mivel ilyenkor már nem kellett a rossz időtől tartani. „Minden bokor szállást adott" a pásztornak is, meg a jószágnak is. Úgynevezett „L-es karám" (L alaprajzú) régen nagyon sok, de gyűjtésünk idején már nem volt. Voltak fedetlen, kerek hodályok, fa és nád fallal. Oldalai befelé dőltek. Elfért benne 300 birka. Karám típusú, de kisebb méretű építmény volt a szélfogó. Aki ilyet épített, annak kunyhó nem kellett. Ebben tüzelhettek, főzhettek is. A telelőkarámot vasalónak nevezték. Ebben tavasztól őszig a tűz ki nem aludt. (ü. J.) A pusztán, ha nem is gyakran, néha megesett a baj. Fennmaradt, hogy Kiscserepesen egyik gazdának a fia a „ferslógból" (élelemtartó ládából) kilopta az apja pipáját, s a kunyhó mellett „masinával" próbált rágyújtani, s meggyúlt és leégett a kunyhó. A gyerek a kunyhóból kirángatta az ott lévő négy bundát, meg a ferslógot, ezeket megmentette a tűztől, de a juhász kedves „klánétja benn égett a kunyhóban. Nagy szomorúsága lett ebből a juhásznak. (P. M.) A balladából ismert leégett hodály történetére széltében emlékeztek: Leígett a csiri-biri hodály, Beleígett kilenc juhászbojtár, Kilenc bojtár kilenc pár ruhája, Számadónak sallangos bundája. 4 62<§>