Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 3. Szervezeti formák és szolgálat

A nyájjuhásznak kiveréstől, április elsejétől, vagy március 15-től a hó leeséséig tartott az év. A legelőbért saját juhai után maga fizette. A téli takarmányt is magának kellett beszerezni. Ha saját háza nem volt, akkor gazdájánál teleltette ki a juhait. Azonban minden juhász arra törekedett, hogy saját háza legyen, ahol teleltethetett. A gazda, aki télére a tanyából beköltözött a városba, tanyáját kiadhatta a juhásznak, s erről már a felfogadáskor megegyeztek. A juhász kaszálás után abba a tanyába hordta a takarmányát, ahol teleltetni akart. A gazda adott a juhásznak télére lakást, a juhoknak istállót és aljnak való szalmát, de takarmányt nem. A juhász ezekért a következő nyáron gomolyával fizetett és húsvétra adott a gazdának egy selejtezett bárányt. Tavasszal a tanyát kimeszelte, 50-60 juh után az istállót kitakarította, a gazdának 20-25 szekér trágya maradt utána. (K. J.) Nyájjuhász volt, aki egy vagy több gazda juhait őrizte. Szolgálata a kiveréstől - az időjárástól függően - március elejétől november 15-ig tartott. Amikor szerződésének ideje letelt, a gazdával újabb szerződést köthetett, újévig tartó időre. Ez időben a juhokat a nagyjószág földjén legeltették. Ha a juhász a beverés után a téli hónapokra nem kötött szerződést, akkor újévtől a kihajtásig a maga házánál tartotta juhait. Akinek volt a városban háza, a maga juhásza lehetett, s igyekezett, hogy földje is legyen, s télire takarmányt termeszthessen. Az ilyen juhász a „Takarékban ' a gyapjúra előleget is kaphatott. (P. M.) A nyájjuhászt kommenciós juhásznak is mondták, mivel egy „tőkegazda" fogadta fel kialkudott bérért. A kommenciót a birkák száma szerint határozták meg. Ha terményben egyeztek, azt a felelős juhásznak mérték ki. Mivel gyakori volt, hogy firges lett a jószág, vagy farkasjárásos volt a vidék, egy ember kevés volt egy nyájhoz, a juhász egy vagy két bojtárt, meg egy kenyeres bojtárt is fogadott. Gtóbbi gondoskodott a legelőn a túzrevalóról, ő főzött, s nyáron ő vitte haza a gazdának a dögöt. Ősszel és télen az elhullott jószágról annak bőrével számoltak el. (M. M.) A juhászt Mihály-nap előtt 3 hónappal fogadták. Ha a gazda ezzel nem igyekezett, vagy azt gondolta, hogy juhásza a következő évre visszamarad, néha rosszul járt, mert a jóhírú juhászok másnál is hamar gazdára találtak. (P. P.) A nyájjuhászok nagyobb része öreglegény volt. Mind ide való, idegen nem akadt közöttük. Ezek a nyáj szétbontása után, ha télére nem szerződhettek, rokonaiknál, testvéreiknél húzódhattak meg. (P. M.) A „magatarti" (önálló) juhász csak a maga juhaival foglalkozott. Márciustól újévig bérelt legelőt. A nyáj általában 100-200 darabból állt, de voltak 500 darabból álló, egyéni tulajdonban lévő nyájak is, amellyel egy juhász is elboldogulhatott. 100-nál kevesebbet nem volt érdemes tartani, mert a pásztornak kevés juh után nem volt biztos megélhetése. Ez esetben a magáé mellé más gazdáktól is vállalhatott 30-40 darabot. Korábban az uraságoknál az első, általában a legidősebb, legtekintélyesebb, de minden tekintetben felelős pásztort bacsónak nevezték. Ha az uraságnál több nyáj volt, mindegyik juhásznak, a pásztorközösségnek a főnöke volt. A bacsót az uraság válasz4 39fr