Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)
I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 3. Szervezeti formák és szolgálat
totta, s gyakran családját is alkalmazta. A nyájakhoz a számadókat, a számadók mellé a bojtárokat is a bacsó ajánlotta. A számadók között a legidősebb kapta a legnagyobb felelősséggel járó anyafalkát. O rangban a bacsó után következett. A bacsó parancsolt a szolgálatában lévő többi juhásznak és bojtárnak. Ellenőrizte a rühelést, férgelést. Az uradalmaknak a termelőszövetkezetekhez, vagy Nemzeti Vállalatokhoz került birtokain ilyen tisztség már nem volt. (O. G.) Korábbi vélekedés szerint a pásztorok a paraszti társadalomban a cselédséggel együtt a legalacsonyabb társadalmi kategóriában foglaltak helyet. Ezzel szemben látnunk kell, hogy már a XVIII-XIX. században voltak közöttük nagy vagyonnal és személyes szabadsággal rendelkezők, sőt nemesi rangúak is, akiket emberi és társadalmi tekintélyük, valamint magaviseletük alkalmassá tett nagy értékű jószágállományok felelős őrzésére, figyelmes és szakszerű gondozására. 2 7 A pásztorok megválasztásában elsődleges szempont volt, hogy az állatállomány őrzői megbízható, „becsületes úton járó" emberek legyenek, akik a gazdák érdekeit megfelelően képviselni, az esetleges károkért vagyonukkal felelni tudtak. 2 8 Paládi Kovács Attila a juhászok két nagy csoportját különbözteti meg. A szegődött juhász saját állatállománya csak egy-két tucat juh volt. Számukra a gazda biztosított legelőt, szállást és téli takarmányt. Kis falkája beleolvadt a gazda nyájába. Az önálló juhászok legelőt, építményeket béreltek, vagy vásárolták a legelőt. Juh állományuk 100-250 darab lehetett. A juhász saját „üzemének" egyben alkalmazottja is volt, s ehhez felhasználta családja munkaerejét is. A szegődött és önálló juhász által képviselt jószágtartási forma között átmenet volt a részes tartás. Ez esetben a legelőt, építményeket és a téli takarmányt a gazda adta, a juhállomány viszont a pásztor tulajdona volt, aminek hasznán megosztozott a gazdával. Ennek az állattartási formának fő célja a szaporulat, a gyapjú- és a tejhozam biztosítása. 29 Bencsik János a Hortobágy északi peremén (Polgár vidéke) a XIX. századi juhászat öt alaptípusát különbözteti meg: Társasági juhászat (már a XVIII. században ismert forma), ami az 1870-80-as években szűnt meg, Magatarti és vándorjuhászat. (Minden időszakban jelentős.) Paraszti juhászat (a tanyásodás folyamatában, az 1860-as évektől.) Feles (részes) juhászat (szintén a tanyásodással fejlődött ki), Urasági juhászat (a XVIII. század végén és a XIX. század elején alakult ki). 27 Papp József: Pásztorok, pásztornemzetségek Tiszacsegén. Ethnographia LXXXII. 1971. 206. 28 Balogh István: A hortobágyi pásztorkodás történeti múltja. Néprajzi Értesítő 1943. 105. 29 Paládi-Kovács Attila: A keleti palócok pásztorkodása. Debrecen, 1965. 186-187. 4 40 i r
