Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

II. ÁLLATTARTÁS, PÁSZTORÉLET A SZANKI ÉS MÓRICGÁTI PÜSZTÁN - „Tudós" pásztorok

Az időjárás változásai közvetlenül érintették a pásztorokat, kedvező vagy kedvezőtlen alakulása a legelők állapotát, a jószág fejlődését is befolyásolta. Ezért jó előre igyekeztek megtudni, hogy a következő napokban, hetekben vagy évszakokban milyen idő várható. Luca napján mindig az eget kémlelték, s ezen a napon az észlelt jelekből az egész következő év időjárására következtethettek. A jószág viselkedése a változások közvetlenebb jeleit mutatta. Ha a ménes prüsszögött, harmad napra esőt vártak. Ha a marha bogárzott, szeles idő következett. A marha különösen megérezte az időjárás közeli változásait. Megállt és arra fordult, amerről a zivatar jött. S ha megjött az idő, farral fordult neki. Ismerték a csillagok állását, s a csillagokat a maguk elnevezésével emlegették. A Félkenyér, a Keresztcsillag nem egy-egy égitestet, hanem egy-egy csillagképet jeleztek. A Kaszáscsillag után a Sántalány viszi a kaszásoknak az ebédet. A Hajnalcsillag neve Ökörlegeltető. Hajnali 2 órakor jelent meg az égen, akkor kellett legeltetni az ökröket, ügy tartották, minden embernek megvan a maga csillaga, s az emberi élet a csillag múlásával szűnik meg. A csillagokra nem volt szabad ujjal rámutatni, mivel hitték, hogy akinek a csillagára rámutatnak, az meghal, csillagja lehull. Emiatt a csillagokat csak fejbiccentéssel mutogatták. Különösen idősebb pásztorok értettek ember és állat gyógyításához. Emberhez alig, de jószághoz is csak ritkán hívtak orvost a pusztára. A jószág gyógyításának teendője így leginkább magukra a pásztorokra hárult. Ha valamilyen bajjal nem boldogultak, tudósabb pásztorhoz fordultak, aki mindenkor kész volt a bajban segíteni. Ember- és állatsebre kucsorkórót használtak. A kórót megfőzték és levével mosták a sebet. Lóbetegségek gyógyításához természetesen legjobban a csikósok értettek. Kehesség ellen a beléndek zöld levelét összegöngyölték és ostornyéllel a ló torkába dugták. Lucskos takarmánytól is elállt a lóban a keh, de ezek hatása nem tartott soká, csak míg a gazdája eladhatta a lovat. Gyógyították a kehességet úgy is, hogy tormát vagdaltak kukoricaszem nagyságú darabokra, s azt a ló abrakjába keverték. Ha a csikó gilisztás volt, gilisztaport vettek a patikában és azt szintén a jószág abrakjába keverték. Rándulás ellen húgyos agyagba állították éjjelre a lovat, attól meggyógyult. Ha felpuffadt, jól megzavarták és szappanos vizet öntöttek a szájába. Ettől megindult a lóban a szél. Az egeres ló orrába pipafústöt fújtak, hogy jól megköhögtessék. Apókos lovat tiszta vizű kopolyába állították, hogy pókos lábára a piócák ráragadjanak. Többi lábát kocsikenőccsel kenték be, azokra nem ragadtak a piócák. Mikor azok a ló lábát jól megszívták, az állatot kivezették a vízből, s a pókos láb meggyógyult. 4 165 <§>