Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

II. ÁLLATTARTÁS, PÁSZTORÉLET A SZANKI ÉS MÓRICGÁTI PÜSZTÁN - Juhászat

oktatta: - Hangosan beszélj ám, mert a gazda nagyot hall! Odaért a bujtár és hangos szóval kérte a szénát. Erre a gazda is süketnek nézte a pásztort, s szintén kiabálva közölte a számadónak szánt üzenetet. Sokáig hangoskodtak így egymással, míg rájöttek, hogy egyikőjük sem süket. így természetesen a bujtár vált nevetségessé társai előtt. Ha fiatalok többen összejöttek, gyakori játékuk volt a tekézés. A teke egy darab görcsös ágból vagy gömbfából faragott golyó volt. Kört rajzoltak a földön, annak közepébe egy nagyobb, körülötte pedig kisebb gödröket vájtak, eggyel kevesebbet, mint ahányan voltak. A körön kívül volt a kanász, aki botjával a tekét a középső, nagyobb lyukba, az úgynevezett várba igyekezett ütögetésekkel terelni. A többiek botjuk végét a kisebb gödrökben tartották, így őrizve állásaikat, s közben ki-kikapkodva azt, igyekeztek vele a tekét visszaütni a körön kívülre. Ha eközben a kanász saját botját valamelyik üres gödörbe dughatta, az abból kiszorult játékos lett a kanász. Az volt a győztes, akinek sikerült a tekét a várba terelni. A pélcédes elnevezésű labdajátékot hárman játszották. Egyik adogatta a labdát, másik pedig egy bottal elütötte azt. Ha ez nem sikerült, ő lett az adogató. Ha sikerült, a harmadik játékos hozta vissza a labdát, s ő lett az ütő. Juhászat A

juh- és sertéstenyésztésnek, baromfitartásnak Szánkon és Móricgáton a puszták felosztása és a tanyarendszer kialakulása után volt nagyobb jelentősége. A szentmiklósi és lacházi közbirtokosság ezeket a pusztákat inkább nagyjószág tartással hasznosította, juhait, sertéseit a helységekhez közelebbi legelőkön tartotta. Vándorló juhászok azonban a nagybarmok szétverése után gyakran felkeresték nyájaikkal az itteni felszabadult legelőket és míg a juhok a nagy tél beálltáig legelni tudtak, a barmok után is megéltek a pusztákon. Szánkon és Móricgáton a határ felosztása előtti időkből sertésfalkákról egyáltalán nem tudunk. Az itt lévő és környékbeli gyér számú lakosság tartott ugyan juhokat, de azokat a nagybarmok járásain kívül eső legelőkön legeltették. Csak birkajárás volt Szánkon a mai falu területe, ahol a nagyjószág számára nem volt megfelelő a legelő. Ahogy a pusztán a lakosság száma nőtt, s egyre nagyobb területeket fogtak szántóföldi művelés alá, nőtt a juhnyájak száma. A nagyarányú pusztai állattartást védelmező és a földművelés nagyobb térre kiterjesztését szorgalmazó gazdasági érdekkülönbségek, valamint a nagybarmok pásztorainak és a számbelileg megszaporodott juhászoknak a súrlódásai, állandó torzsalkodásai, amelyekben végső soron a legelőért folyó harc nyilvánult meg, a század utolsó harmadában már felvetette a puszták felosztásának, egyéni birtokbavételének és a mezőgazdálkodás hagyományos formája megváltoztatásának gondolatát. A harc az új eszmék, a mezőgazdaságban is érvényre jutó kapitalista közgondolkodás, az állattenyésztésben pedig a belterjesebb kisállattartás, a juhászat javára dőlt el. A puszták felosztásával és tanyákkal való benépesúlésé4 161 <§>