Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

II. ÁLLATTARTÁS, PÁSZTORÉLET A SZANKI ÉS MÓRICGÁTI PÜSZTÁN - Pásztorélet a nagybarmoknál

Egy Lestár nevű embert is meg akart zavarni egy bika. Ó lehasalt előtte és mozdulatlan maradt, mert úgy tudta, hogy így nem bántja a bika. Az nem is bántotta, de a talpát véresre nyalta. 1908-ban történt, hogy két magyar bikát vert ki a baromból a többi. A bikákat Sáfárnak és Jakabnak hívták. Nem követték a barmot, elvadultak, s egész őszig kóboroltak a pusztán. Ha bevették magukat a kukoricásba, senki nem merte onnan őket kihajtani. Az emberek egészen őszig reszkettek tőlük. Ebben az időben tűnt el a pusztán egy asszony, akiről soha többé nem hallottak. Egész nyáron hirdették, hogy különösen este és éjjel senki ne tartózkodjon a határban. Ősszel sem tudták a bikákat behajtani. Bódog Sándor csősznek golyós fegyvert adott ki a város, ő lőtte agyon a bikákat. A kivert bikát a következő évben nem szokták baromra engedni, hanem levágták. A méneseknél esemény volt a pusztán a csikók nyírása. Június hónapban lenyírták az előző évi csikók sörényét, farkukat is gerezdekre vágták. Egy ménesnél 30-40 csikó került nyírásra évenként. Ilyenkor a zsidó már ott volt a pusztán és megvette a pásztoroktól a lószőrt. Ára a bujtároké lett. A pásztorok viseletéről meg lehetett látni, hogy ki csikós, ki gulyás, juhász vagy kanász. A gulyások vasárnap, legalábbis a faluban, de vásárok alkalmával azon kívül is, gulyás ünneplőben jártak. Ingujjuk leért a földig, gatyájuk 9 szeles volt. Többen télen is gatyában, csizmában jártak. A csikós és a gulyás számadók, valamint az idősebb pásztorok nyáron a pusztán, a jószág mellett többnyire ingben, gatyában és ezüstgombos kisrn* idliban (mellényben) jártak, de némelyeknek pakfongombos hétköznapi ruhái* is voltak. A csikósok, gulyások kerek szélű, szentmiklósi formájú kalapot hordtak, mint az odavaló gazdaemberek. Halasról is került a barmokhoz pásztorember, azok megtartották a nagyobb szélű, alacsonyabb, laposabb tetejű kalapjukat, s lassan az ilyen kalap el is terjedt a tanyás és falubeli embereknél. A köznapi ingek mérsékelten bő ujjúak, a gatyák 6-8 szelesek voltak. A csikósok ennél szűkebb gatyában jártak, mert a lovaspásztornak alkalmatlan volt a lóháton a nagyon bő gatya. Fehérneműiket a pásztorok néha enyhén kékítették is. A juhászok a csikósokénál és gulyásokénál bővebb, 8-12 szeles gatyában, s bővebb ingujjakkal jártak. Ingeik és gatyáik szélei rojtozottak, vagy suprikáltak voltak. Korábban kender- vagy lenvászonból, a XIX. század vége felé már boltbeli Honi vásznakból készítették alsó ruháikat, amelyeket néha szintén kékítettek. A juhászkalapok mind a legutóbbi időkig, bármely vidékről valók is voltak viselőik, hegyes, kunszentmiklósi formát mutattak. A hegyes, kis erekszélű szentmiklósi kalapról könnyen lecsurgott az eső. Úgy mondták: - Az istennyila is legurul róla! Ilyen juhászkalapokat a környékbeli vásárokon mindenütt árultak, s nemcsak kunszentmiklósi kalaposok készítették. 4 153 <§>