Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 8. Pásztorok a Hortobágy mellyékén

fel a reggeli hűvösön, s a szúnyogot is, amely este háborgatja a jószágot, lenyomja a harmat. Délben megint hever a marha, ha tud - de a melegben sohasem tud -, majd legel késő estig. Napközben, ha jó az idő, néha pihenhet a pásztor egy-egy félórát, ittott szunnyadhat is, de csak úgy, mint a nyúl a bokorban, mert körül van véve a legelő vetéssel, kaszálóval és kárba megyen a jószág. Aztán meg sohasem lehet tudni, merről jön valamelyik gazda vagy kupec, és szégyen, ha a pásztort aludva találják. Este megint későig legel a gulya, s így bizony a pásztor sohasem alszik többet 4-5 óránál. Ebbe az idősebbek beleszoknak, s öreg korukra már igen keveset alszanak, de a fiatal gyerekeknek nagy nyomorúság. CIgyan a bér így sem sok. Mert ha összeadjuk, az összes bér mindössze 575 pengő. Ehhez jönne még - ha jönne - a jószágtartásból származó jövedelem. De libát és pulykát nem szabad tartani. Tavaly vállalt hatvannégy kacsát felébe, mert pénze nem volt, hogy maga vegyen. De mert nagy volt az aszály, nem volt víz a laposban, hát nem volt béka és vízi bogár sem, a kacsák elpusztultak. Neki összesen hét darab maradt. Azt eladta 10 pengőért. Tyúkból, csirkéből, tojásból nem árult semmit, mert bár ezt szabad volt tartania, de sem pénze tengerire, sem saját tyúkja nem volt. így abból nem volt semmi jövedelme. Volt még öt malaca, az megdöglött: 50 pengő kár. A lova is megdöglött: 80 pengő kár. Egyáltalán, a dög mindig kíséri a szegény embert. Marhája azért nem döglött, mert nem volt. Nem tud venni, hiába pásztorkodik évtizedek óta. Egyik esztendő ellensége a másiknak, amit az egyik hoz, a másik elviszi. Mármost, ha összeadom az összes keresetet, levonom belőle a dögből származó kárt, marad 455 pengő. Ezt elosztom a nyári 200 napról a bojtárokkal 8, a téli napokról 6 személlyel, összesen 2590 evőnappal, akkor 17 fillér jut egy-egy napra. Pontosan annyi, amennyiben egyes statisztikusok kimutatták a magyar paraszt életnívóját. Hogy hogyan élnek ebből? Hát hogyan élhetnek? Lebbencsleves, kásaleves, galuskaleves, néha öregtészta vagy tésztáskása hétről hétre, hónapról hónapra. Húst nagyon ritkán, csak úgy esznek, ha a kunyhó körül nevelkedő baromfiakból elhull, s tejet meg úgy, hogy egyes gazdák rábízzák a pásztorra, hogy a fias tehenüket „törje be" fejésre. így ezeket naponta egyszer, hajnalban megfejik. De ez sok bajjal és munkával jár. Hogy mit vásárolhatnak ebből a jövedelemből, azzal már nem is untatom az olvasót. Erre a kereskedő mint fogyasztóra úgysem építhet. Egy-egy pár csizmát, néhány méter nyersvásznat és kartont, s aztán itt-ott egy-egy ócskát a zsibogóról, ugyanúgy, mint a többi szegény paraszt. Nem is híznak meg ma már a pásztorok. Csontos, sovány emberek, a gyerekek „megsülnek" a sok álmatlanságtól és dologtól. Mert a napi jövés-menés és féléjszakai lovaglások mellett, ami kitesz legalábbis 20-30 kilométert, még - különösen meleg időben - fel kell húzniok 1500-2000 veder vizet, ami nem könnyű munka ám! 4 133 *