Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)
I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 8. Pásztorok a Hortobágy mellyékén
megkeverte a gulyát, hogy a jószágokat nem tudták megszámolni. „Ha nekem valaki vétett valamit, azt mondtam neki: - Elrepítelek innen gulyástul!" 8. Pásztorok a Hortobágy mellyékén V eres Péternek 4 1 az 1968-ban könyv alakban megjelent válogatott írásai között szerepel egy kortörténeti és szociográfiai szempontból figyelemre méltó, hiteles tudósítása a hajdani, akkor már anakronisztikusnak tűnő, hagyományokra épülő pásztorélet egyik utolsó képviselőjéről, annak családjáról és életviszonyairól. Az írás eredetileg a Magyarország című lap 1936. június 7-i számában jelent meg, amikor a Hortobágy vidékének régi életformáját az élet már túlhaladta, de annak emlékét a puszta romantikája még őrizte és a korábban megszokott, régi formájában igyekezett megtartani. A cikk szereplője egy azok között, akik a világ változásai következtében életük korábbi alapjait elvesztették és a társdalmi átalakulásnak is vesztesei voltak. Az írás célja minden bizonnyal az elavult közfelfogás és a való élet ellentmondásainak megvilágítása és feltárása volt, ami a radikális gazdasági, társadalmi átalakulás szükségességét és elkerülhetetlenségét vetítette olvasói elé. A történet egy gulyás családról szól, de a volt pásztortársadalom egészére érvényes. Az írás az egykori pásztorvilágról és az annak keretei között élő pásztorok életviszonyairól már 1936-ban széles társadalmi kitekintést ad. Szereplői megélhetési gondjaik és kilátástalan helyzetük ellenére is az akkor még élő, de kiöregedett, talaját vesztett régi pásztorok legnagyobb gondja és fájdalma volt, hogy a „pásztori mesterséget", a több évszázados tapasztalatokra épülő tudást nem tudták utódaiknak átadni, átörökíteni. De amennyire jogosnak érezzük az egykori pásztor-betyár világ romantikába hajló szemléletének kritikai megközelítését, épp úgy szélsőséges álláspontnak tűnik a régi pásztorok utódainak a paraszt társadalom legalsó rétegébe, az agrárproletáriátus soraiba való utalása is. A hagyománytisztelet és hagyomány őrzés, valamint a való élet ellentmondásos kettősségében magam inkább az előbbi szempontokra igyekeztem felhívni a figyelmet, s ezzel ennek az örökségnek jobb megértését és emlékeinek továbbőrzését szolgálni. Veres Péter: „A pásztornak jól megy dolga . „ (Részletek) Ez a pásztorember nem nagy-hortobágyi pásztor. Nem ezer darab jószágot őriz, hanem csak háromszáztíz darabot, a hozzávaló hatvan-nyolcvan csikóval és borjúval, amelyek az első évben még nem számítanak sem legelőbér, sem a pásztorbér szem41 Veres Péter: „A pásztornak jól megy dolga. In: Szülőhazám, Hortobágy mellyéke. Budapest, 1968. 4 131 *
