Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)
I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 5. Élet a pusztán - Behajtás, teleltetés
meggazdagodott, 10-15 hold földet is vett magának. Emellett még pásztorkodhatott is, a földhöz napszámost vagy cselédet fogadott. (E. M.) Az első világháború előtt több szénatermő föld volt, az állattartó gazdák jobban tudtak takarmányhoz jutni, de több is volt a jószág. Télen szekérrel vitték a teleltető helyre a szénát, ott a havon villahegyenként széjjelhányták, azon ment végig a birka. Az uraságoknál a birka szalmán hált. Voltak korai vetések, ahol a nyájakat járatták. A pusztai életet a nagyjószágok közül a ménesek bírták legjobban. Ezek kora tavasztól kint voltak a pusztán, míg a havat a hátukon hozhatták haza. (P. M.) A többi nagyjószág behajtási ideje november 10-15. között volt. Ezt mondták „szorulási időnek". Ha sok esőt kapott a jószág és utána dér következett, akkor korábban is behajthattak. A juhászoknál a szolgálat újévkor telt le, de ha már korábban nagy hó esett, a gazdák hamarabb hazahajtották jószágaikat. Ilyenkor a juhász egyik gazdával üzent a többieknek, hogy hajtsák haza juhaikat, mert a nagy hó miatt azok legelni nem tudnak. De ha újév után is jó idő volt, a nyáj akkor tovább is kint maradhatott. Voltak juhászok, akik az újév utáni szolgálatért külön bért kértek, de nem mindegyikőjük, mert a jószág minél jobb ellátását becsületbeli dolognak tartották. A gondos és becsületes pásztorok kevés hótól még nem ijedtek meg. Mások úgy tartották, hogy ha a gulya beszorult, a juhoknak is „szorulásuk" van. Utóbbiak számíthattak arra, hogy a következő évre nem akad gazdájuk. (T. L.) Hajdúnánáson a nagyjószágnál a behajtás, a „szorulási" idő november 10-15-én, vagy később, Erzsébet napkor (november 19.), esetleg Katalinkor (november 25.) volt. Ha ez időben már sok volt az eső és a dér, a behajtásra korábban is sor kerülhetett. A jószágot a „városkertbe" hajtották, ahol a gazdák „szétszedték" a gulyát és mindenki hajtotta a magáét a kertségekben lévő teleltető helyekre, vagy saját portájukra. A városon kívüli 4-500 öles kertekben krumplit, répát termesztettek. A puszta kertekben csak elvétve voltak istállók és hodályok, ahol a nagyjószágot és a juhokat tartották, s tavasszal a juhokat ellették. Amelyik gazdának itt nem volt „tanyája", az a városban akiokban teleltetett. Később ezeket a kerteket eladogatták, a nép ott építkezni kezdett, mert ott a telek olcsó volt. (M. L-né) A kertekben, meg a városi akiokban, istállókban a jószágot maga a gazda vagy cselédje gondozta. Az aklok fedél nélküli, „culápokhoz" „erősített nagy deszka épületek voltak, amelyben egy gazdának akár 100-150 jószága is elfért. A telken lévő akolkhoz már a nyár folyamán oda készítették a télire való takarmányt. Ez lehetett törek, szalma és kukorica csutka. Ezen élt a jószág tavaszig. A telelő marhának télire széna nem jutott. (T. J.) 1888-ban, az emlékezetes nagy tél idején is a marha a nyitott karámban húzta át a telet, s nem fázott. Úgy mondták, csak az a jószág fázik télen, amelyik istállóhoz szokott. Az akiokban egymással szemben jászlak voltak, így a jószág kétfelől kapta a takarmányt. A gazdák téli takarmány céljára vetettek lucernát vagy bükkönyt, de ezekből csak módjával kapott a jószág itatás előtt, mert ez a takarmány inkább az igás jószágok 4 117 *
