Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)
Pál István: „Engem az állandó munka éltetett"
December tizedikéig voltunk Bakonyszombathelyen. Fiatalok, már meg is szoktuk volna a kis hosszú falut. - Már a szerelvényen hozzám szegődött Szirovica Pista őrvezető, ki a Szigetvári irodafőnök öccsének a fia volt. Ő hozott magával két FÉG. gyakorló puskát, kis láda tölténnyel. Mi intéztük az elszállásolást, magunknak olyan helyet, ahol a kert az erdőre nyúlt. Ott minden szabad időnket az erdőben, vadászattal töltöttük. Pontosan kellett a meggy magos puskával célozni, de mindég sikerült egy nyúl, néha őz is. Azt a háziak szívesen elkészítették, mert a nagyobb része mindég nekik maradt. Bejártunk boros gazdákhoz is, úgy kezdtük magunkat otthonosan érezni. A gróffal való barátságot nem fejeztem be, vele munkaidő alatt állott be az ismerkedés. Csontfogantyús bottal, nyúlszőrkalappal sétált mindennap a sárban, igen unta magát és kereste a szórakozást. Nem igen mutatkoztunk be egymásnak, de ő Kecskemét melléki, én meg Debrecen melléki, hát mindketten alföldiek voltunk. Az öregúr szinte parasztosan, jóízűen tudott beszélni, a félórás találkozáson mindég jó volt a hangulat köztünk. Tán az érte meg neki, hogy sohasem hagyott fizetni. Vagy három hétig tartott a nagy barátság. - Egy esős napon bent ültünk az irodában Csanádival. Kint veri a sárt valaki és kopogtat, kinyitom az ajtót, hát az öregúr áll ott, kérdi az őrnagy urat. Restellettem kérdeni a nevét a nagy ismeretség után, Úgy jelentettem az őrnagy úrnak, hogy egy öregúr keresi. Mikor meglátja az öregurat, invitálja „Parancsoljál Méltóságos uram, kerüljél belől." - Csak néztem, magyarázom Csanádinak a barátságunkat. Mulattunk rajta. - Mikor távozott oda lép hozzám, kezet nyújt, integet a kezével, utoljára. - Mikor az Őrnagy úr visszajött, kérdi, „Honnan van neked a barátság a Méltóságos úrral. Elmagyaráztam, hogy milyen jól szórakoztunk vagy három hétig. Jót mulattak rajta, hogy még fizetni sem engedett. Elbúcsúzni jött az Őrnagy úrtól, másik kastélyba ment tovább. - (Akkor még nagy úr volt egy gróf.) Volt még egy esemény ottlétünk alatt. A németek lelőttek egy bombázó gépet a Bakony felett, kilenc amerikai katona volt benne. Két sebesültet leeresztettek Bakonysárkány felett, hét ejtőernyős pedig felettünk lengett a nagy magasságban. Mi lettünk riasztva a befogásukra, mindegyikre két főt jelöltek ki, hogy kövesse a földet érésig. Amely kettőnkre volt bízva, az a szőlős kertben ért földet, ahova követtük. Az ejtőernyője egy almafán akadt fenn. Mire odaértünk, ott állt a fa alatt, a pisztolyát kilőtte maga elé és elébünk dobta. Bélelt ruhában volt, a vállán egy dugasz lógott, alig tudtuk kibontani belőle, alatta kávészínű egyenruha, úgy állt előttünk. Mondja, hogy cigaret-cigaret, adtam neki egy honvédet és meggyújtottam neki, a kezét nyújtja, mutatom, nem lehet. De mintha hála is lett volna a szemében. - Lovas szekér jött érte. A csendőrlaktanya folyosóján lettek sorba, állítva, onnan németek vitték a magtár irodahelységébe. Mielőtt vallatták egy-egy csupor hideg tejet kaptak. Onnan német csukott kocsi vitte el őket. Amelyet mi befogtunk, a nyakában lévő fémen, valami Ábrahám név szerepelt. Arra is gondoltam, jó lett volna vele az életben, a békében felvenni a kapcsolatot. Vajon, hogy viszonyult volna hozzám? December 10-én lovas fogatokkal mentünk tovább, Pápán, Celldömölkön át a Vas megyei Gérce községbe. Mellette, Káldon volt a Parancsnokság. Ott már mindent feléltek a németek, bort se lehetett kapni. Egy kaskakötő házába lettünk elhelyezve, de ott már alig volt foglalkozás. Káldra jártam át alkalmi közlekedéssel, ott lett még találkozásom Szőke 97
