Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)

Pál István: „Engem az állandó munka éltetett"

az oroszok, vágjátok a fát a hátunkon." Ha megrugdostak volna, nem esett volna olyan rosszul. Csak hebegtem, „Őrnagy úr, miért tetszik ezt mondani. Mindég olyan jók voltak hozzánk." Röviden annyit mondott, „Ne higgyétek fiam, hogy jobb lesz az, ne higgyétek. Végeztem fiam." - Az egy mondatomat bizonyára megítélték. Akkor már a leszerelést vártuk, az volt az utolsó szabadságom. De a román átállás teret engedett, hogy Erdélyen át az orosz front nyomulhasson eló're. A románok is, már gyújtólövedékkel kazlakat borítottak lángba, a majorokban. Már lövöldözések, összetűzések is voltak a határon, már egy halottjuk is lett a határvadászoknál. Már minket is bevetettek, a répaföldön hasaltunk, minden második éjjel. - A front is nagy erővel közeledett. Már a Ménest is menekítették, Szőke Gyula is, mint étkeztető be lett osztva az egyik szerelvényhez. Nagy lett a bizonytalanság, a fejetlenség. Szeptember 21-én este, a szentesi huszárok megszálltak a Ménesnél, alig pihentek le, már riadójuk lett megindulni Aradnak. - Nekünk is riadó lett éjjel két órakor, a G.H. és a Cukorgyár közösen kapott egy szerelvényt. Igen sürgős lett a berakodás, már a közelben robbantak a gránátok. Egy kis szerelvényt már belökettek sebesültekkel az állomásra, már az este megszálló huszárokból is volt köztük. - Rohamosan ment a berakodás, a tisztek, altisztek még a bútoraikat is menekítették. Három lovaskocsi hordta ki a holmikat. Már két pár ló és a szekér is be lett helyezve a vagonba, mikor belőtték az állomást, az egyik vagonba, egy ló már aknaszilánkot kapott. A szerelvény elindult Makó irányába. - Egy szekér megpakolva bútorral és a Selmeci alhadnagy feleségével ott maradt Mezőhegyes állomásán. (A lovaskocsis, Simon Péter honvéd a rakománnyal vissza hajtott, a bútort lerakták, úgy Selmeciné is otthon maradt és ő járt jól. - Aki elmenekült, a Dunántúlon a férfiak hadifogságba estek, a feleségeket minden nélkül, egy vagonban visszaszállították Mezőhegyesre. Mindenük oda veszett. - Simon Péter kocsis, a lóval, szekérrel elindult a front elől és haza jutott Hajdúdorogra. A fogatot az oroszok elvitték tőle. Ő otthon maradt és megnősült.) A szerelvényünk mellékvágányon Ceglédig jutott, mielőtt az állomásba értünk volna, szörnyű bombázást kapott. Azt rossz volt látni is. - Éjjelre kerülő vonalon, a Rákos rendező pályaudvarra értünk, onnan reggel indult Vácnak a szerelvényünk. Mögöttünk a bombázták a Rákos rendezőt, mintha a Jó Isten is védett volna minket tőle. Nekünk Érsekújvár lett volna a cél, de ott már nem fogadtak. Onnan vissza a Dunán át Bakonyszombathelyre, ott a Herceg Eszterházi kastélyban kaptunk elhelyezést úgy, hogy a Parancsnokság Vas megyében Káldon volt, a G.H. pedig Bakonyszombathelyen lett elhelyezve. - Nekem még kedvemre is lett az utazás, hol Kisbérre, hol Vas megyébe. Ősszel a falu a sok esőtől nagyon sáros lett, sok sárt meg kellett taposnom. - Ott ért a Horthy Miklós kiáltványa, de hiába örültünk neki, rövid időre jött az újabb szózat, hogy éljen Szállási. Új eskü, de nagyon halk lett az. Éjjelre már be lettünk osztva két német járőr mellé egy magyar és éjjelenként jártuk a határt. A két német beszélt, én meg nem értettem semmit. Majd elmaradt az is. Ott lett még egy jó öreg barátom, hozzá gróf. A Hangya boltban a púit végén a katona kapott egy üveg bort, ott csatlakozott hozzám a barátságos jó öregember, aztán naponta ismétlődött. Én Fiatal Barátom, lettem neki. Ő meg nekem Bácsikám és mindég meg kellett engednem, hogy őfizessen... 96