Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)
Pál István: „Engem az állandó munka éltetett"
Én is csodálkozok az akkori magamon, de tizenhat órát dolgoztam, hajtott valami virtus, túlbuzgóság, hogy megmutassam mire vagyok képes. De könnyű dolgom volt, mert az első kapáláskor pontos munkát végeztünk, a gyomtalannak lát szó sorközt mindenhol érte a kapa éle úgy, hogy a répa is ritkuljon. Mások meg elporolták, hagyták a növekvő gyomot, hogy az egyeléskor kétszeres munkát végezzenek. - Majd nekünk az utókapálással is kevés lett a gondunk és kivált a répánk a másoké között. - Nem mondta aztán a Zsúpos Jani bácsi sem, hogy te fiú te, tönkre teszed a grófot. Talán sokat is áldoztam az önmagasztalásomra, nem folytatom tovább. Fentebb már idéztem, hogy a szűk esztendők között kevés örömet hozott az 1933-as bőséges esztendő. Nem lett a termeivénynek ára, akkor tetézett a világgazdasági válság. Kenyér ugyan lett, az enyhített az előző éveknek a kenyértelenségén. Hízott sertés nehezebben, kevés lett az állatállomány. Mi viszont, hogy az aszályos években is, az apám kaszája ott is rendet hordott össze, ahol a másé nem fogott, mindenkor ki tudtuk az állatainkat tartani, melyek a bőséges esztendőben jó pénzt értek. - így minket a nehéz válságos esztendő sem viselt meg, azontúl sem, hogy a bankhitel is letelt. Itt emlékszem meg arról, milyen nagy volt abban az időben a földéhség. A debreceni Cuca dűlőben, az apám egy kishold öröksége mellett, eladóvá lett ugyanannyi föld. A gazdája könynyelműen, mert lakodalomba volt hivatalos, nem volt nagykabátja és bankhitelt vett rá, amit nem tudott törleszteni, a Bank pedig kitűzte rá az árverést. Szüleim sokat töprengtek, hogy a négy és fél ölnyi földünk mellé azt megszerezhessék, hogy a kilenc öl széles tagon már, aratáskor négy sor kévét köthetnének. - Mentek is szüleim árverezni a foglalóval és egy pengő és öt filléres, négyszögöles áron sikerült megvenni a kis ingatlant. 1434 négyszögöl volt a föld, úgy 1506 pengőt kellett előteremteni és a kincstárral, átíratással több lett mint 1700 pengő. Vittük a szekérhez körülkötve a debreceni vásárra a három fias üszőt, két kettő éves hasas üszőt, három rúgott borjút, a szekérderékban a három kis borjút. A fiasok 130-140 pengőt, a hasasak 110-110 pengőt, az esztendősök 60-70 pengőt értek, összesen alig 850 pengőt. A három mangalica hízóból, a hat süldő malacból is jött 400 pengő és még akkor 450 pengőt új búzára kellett felvenni, hogy rendezve legyen a kis föld ára. (A mai világban, alig egyharmad hektár.) Abban látták szüleim a boldogulásukat. De becsületére legyen mondva, annak a régi világnak, hogy a becsülettel megszerzett vagyon tulajdon joga szent és sérthetetlen volt. Azon a télen is voltak nagy havazások, jó szánka utak voltak. A kis föld pedig sovány volt, csak az ég madaraitól kapott trágyát. Akkor már apám engedett, hogy egyedül mehessek a szánkóval. Jó két lovaink voltak már akkor, de bírtam, ahogy ostor nélkül is száguldtak a csillogó havon. Végig meghordtam a vásárolt földet jó érett trágyával. - A föld nyolc km-re volt a községtől, de szinte minden földünk, amit műveltünk, hat km-en kívül volt. Naponta sok időt kellett, az utakon tölteni. Dologidőben, hajnalokon szekér karavánok hajtottak az országúton, ha hébe-hóba jött egy autó, a lovak féltek tőle, olyan is megtörtént, hogy az árokba vitték a szekeret. Szidta is a kocsis, hogy a fene ette volna meg, aki kitalálta. - Majd, megszokták a lovak úgy, hogy nem is húzódtak tőle. 84
