Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)
Pál István: „Engem az állandó munka éltetett"
a románok. Hogy a faluvégén laktak szüleim, már a második éjszakán elvitték a tehenet a románok és rá néhány napra a borjút is elvitték. Történt, hogy az ember védte volna a tehenét és agyon lőtték. így aztán nem lett szüleimnek se bútora, se tehene. Majd még az is megtörtént, mikor eljött a keresztelésemnek az ideje, a keresztszülők engem felvittek a templomba a keresztvíz alá, addig a háznál kacsát, tyúkot vágtak, sütötték a finom rétestésztát, süteményeket a keresztelésem alkalmára. - Mire elkészült minden, egy csapat román megszállta a házat és mindent felfaltak. Azok ülték meg a keresztelőmet a keresztszülők, a vendégek helyett. De hát, akkor olyan világ volt, azt is meg kellett élni. Mindezeket én csak hallomásból tudom, mert szüleim mindenkor megvetéssel gondoltak azokra az időkre, a románokra. Majd kitakarodtak, kinyílott a békésnek mondható tavasz. Itt kezdődött aztán szüleimnek a küzdelmes élete. Mikor eljött az ideje, apám részes kaszálást vállalt fele, harmada részért és amíg annak az ideje tartott, rendületlenül kaszált. Nehéz munka volt, de az volt a jövedelmező. Anyám is keltette a kis kacsát, libát, csirkét és betelepítette a nagy portát. Ha az ebédet vitte apámnak, délután gyűjtötte a szénát és nem volt messze a hat km. gyaloglás sem. - Nem csüggedtek szüleim, nem sajnálták a nehéz fáradtságot azért, hogy a társadalmi élet létráján is fennmaradhassanak. Megtelt a porta szénakazallal, boglyával is, a piacra is jutott a szénából. Ősszel már három borjú is került az istállóba. így már az első nyáron megvetették az alapját a boldogulásuknak. Következő nyáron már ló, szekér és fejőstehenük is lett. - Mindezeket, még csak hallomásból tudom. Majd apámnak a legfiatalabb húga is férjhez ment, azoknak sem volt hol lakni. Szüleim már harmadik éve laktak a szülővel akkor és át kellet adni a lakást, mert két családnak már nehezebb lett volna az egyet értés. Szüleim aztán, feljebb költöztek a faluvégéről az anyai, Csobán Lajos nagyapám házához. Arra már halványan, mintha emlékeznék is, 1923 kora tavasza volt. - A nagyapám háza, nagy három ablakos, palafedésű új ház volt. 1914-ben építette fel a módosnak mondható házát. Nagyapám nagy írástudó parasztember volt, mint olyan ember, sok tiszteletbeli állást viselt. Tagja volt a községi Bizottságnak, a Legeltetési Bizottság, a Kőudvari, Bakóci Földbérlő Társaság is gazdának választotta. A 48-as Körnek vezetőségi tagja, pénztárosa és könyvtárosa volt. Mindezek mellet gazdálkodott is. Kilenc kishold saját földje volt és bérlete. A nagyapám házához közel volt az édesanyja háza, a dédanyámé. A nagyapám házával szemben, a Bordás közben az első ház - Nekem ahhoz a házhoz fűződik a legkorábbi eszmélésem az életre. Ha megpróbálnám megfesteni azt a képet, mely feltűnik az eszmélésem idejéről, az a dédanyám portájához fűződik. Mert magához édesgetett a kockacukorral, tejfeles- kenyérrel, mivel dédunoka én lettem hozzá a legközelebb. - Úgy a legkorábbi kép, mely az eszmélésem idejéből megjelenik a tágas udvar, a nagy szérű, a hatalmas eperfák. - Egyik eperfa alatt az öreg mama a nagyszarvú, szürke tehenét fejte, a másik eperfa alatt egy pendelyes fiúgyerek eprészett. A trágyadombon tyúkok, nagy veres kakasok kapargáltak, a szérűn azok voltak az urak, még a gyereket is megzavarták. Szaladt is a gyerek az öreg mamához, 66
