Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)
Győrfi Péterné: Családom története
szélytelen útra. Akkor édesanyám azt mondta, hogy egy percig sem marad tovább. Gyalog elindultak Újvárosra. Gábor bácsi a hátára vette Jóskát (keresztfia), Édesanyám gyalog az ó'szi sárban a nagy hasával. A szülésig már csak néhány nap volt. Az út szélén vágtattak a lovas kozákok, de úgy, hogy a ló oldala súrolta az árok szélén, a sárban gyaloglókat. Végül hazaértek a szüló'i házba. Ez november 9-én volt. 13-án én megszülettem. A szüló'i ház üres volt. A család a Nanuka legfiatalabb húgánál és férjénél húzódott meg. Együtt várták rettegve, hogy mit hoz a holnap: Nanuka, a Nanuka fiatalabb lánya - Marika, a Nanuka húga, Zsuzsika néni két gyermekével, a Nanukáék édesapja, Dobi dédnagyapám és a háziak: Király Ferencné a kislányával. A Nanuka legfiatalabb húga volt Király Ferencé Dobi Juliánná. Akkor egy kislánya volt, második gyermekét azokban a napokban várta. A férjét néhány napja vitték el, Róla kicsit később írok. Az édesanyám a kimerítő út után megmozdulni sem bírt a fájdalomtól és a fáradságtól. Csütörtöki nap ment haza Újvárosra. Vasárnap egész nap garázdálkodtak az oroszok. Már szombat éjjel is állandóan verték az ajtókat, kertkapukat. A következő éjjel nem mert a család ottmaradni. Az asszonyok a gyerekekkel, az idős Dobi dédnagyapám átmentek a következő utcába. Ott egy idősödő házaspár lakott: Csige János bácsi és a felesége. Az ő egyik lányát vette feleségül papa egyik bátyja: Jani bácsi. így otthon, a szülői házban húzódott meg a Jani bácsi felesége (Mancika néni) a két kislányával. Otthon volt a másik Csige lány is és még mások is. Oda menekültek hát mamáék a családdal. Mamának átadta az ágyát a sógornője, Mancika néni. Király Ferencnének pedig a másik Csige lány, T Kissné, őt Róza néninek hívták. Az úton, amíg egyik utcából a másikba menekültek, még a két éves Jóskát is édesanyám cipelte, nem maradt a gyermek Nanukánál, hisz mamához volt szokva. Huszon-valamennyien húzódtak meg azon az éjjelen egy szobában. Marika néni valamelyik padláson bújt egy barátnőjével. Az én édesanyám alig várta, hogy reggel legyen. Amint virradt, visszamentek a Bocskai utcába, a Királyék házába. Akkora csend volt, az a csapat orosz elment. Az összes párna széthányva, rettenetes füst, hideg, az ajtók nyitva. Azonnal menni kellett a bábáért. Jött Balláné, délre be voltam pólyálva. Édesanyám elmondta, hogy betüzeltek, nagyon meleg lett, de Ő reszketett, nem akart tudni felmelegedni, így hát megszaporodott a család, november 13-án megszülettem. Újváros 12-én reggelre elcsendesült, azok a garázda oroszok elmentek. Később is vonultak át, vagy tartózkodtak ott orosz csapatok, de már csendesebben viselkedtek. Két nap múlva megszületett a kis Király Ferike. Édesanyám és a néhány évvel idősebb nagynénje együtt feküdt a szobában gyermekágyat. Király Ferencné lett az én keresztanyám. Ma is él, jó egészségnek örvend szerető családja körében. Édesanyámmal nagyon szeretik egymást. 36
