Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)

Győrfi Péterné: Családom története

Végül elengedték a gyerekeket. A csendőrök lóháton vágtattak az utcákon. A gyerekek rémülten futottak egyik oldalból a másikba a lovas csendőrök elől. Végül, amikor a mama hazaért, elmesélte, mi történt, vagy inkább, hogy Ő mit látott. A kertjüket éppen ásta egy Loós Sándor bácsi nevű ember. Szegény, de rendes, dolgos ember volt. Nőtlen korában Szabó dédnagyapámnál kocsiskodott, a felesége pedig ugyanott volt szolgáló. így szerették meg egymást és kötöttek házasságot. Sándor bácsi később is eljárt a családhoz különböző munkákat elvégezni, amit az özvegyen maradt, idősödő dédnagymamám nem tudott megoldani. Nos, ez a Loós Sándor bácsi baloldali érzelmű ember volt, telerakta a zsebeit kővel és elment. Neki nem történt baja, szerencsésen megúszta a „kalandot". Volt azonban egy ártatlan ember, Papp nevezetű, aki kiállt a boltja elé bámészkodni. Egy golyó eltalálta és meghalt. Később az iskolás gyerekek jártak a sírjához és gondozták azt. Mama (édesanyám, Őt is mamának szólítjuk), emlékszik a felvonuló szegény emberekre is, akik ütemesen kiabálták: Munkát! Kenyeret! A tömeget széjjeloszlatták. Hogy ki milyen büntetést kapott, arra mama nem emlékszik. Azt viszont hallotta, hogy az „Egyletben gyülekeztek, onnan indultak és békés tüntetést akartak." Tény, hogy Újvároson nagyon sok szegény ember volt. Munkát az sem kapott, aki szíves-örömest dolgozott volna. Sokan éheztek, nagy volt a gyermekhalandóság. Az is igaz, hogy Loós Sándor bácsi - aki a családdal később is jóban volt - a háború után nagyot csalódott, szidta a kommunizmust. Ő sem úgy gondolta, az őket uszító emberek nagy része nem így akarta. Édesanyámnak egy húga volt, az 1925-ben született Mária. Amikor ezeket a sorokat írom, egészséges, családjának élő, dolgos, idős asszony. Él a férje is, Katona Péter bácsi, legfiatalabb leányuk, Erzsike gyakran velük van. A hat elemi után mama egy ismétlőt végzett, az már nem volt kötelező. Utána már Szabó nagyapám gyakran hozta a tanyára. Dologidő következett: kapálás, aratás és ami jött. Volt szórakozás is: ünnepeken bálozás, voltak barátnői, és a papa is hamar udvarolt mamának. 15 éves volt mama, amikor papa már kezdte kísérgetni. 1942. január 28-án fogadtak örök hűséget egymásnak. Első gyermekük, József, 1942. október 28-án született. Édesanyánk és a húga, Marika 33