Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)

Győrfi Péterné: Családom története

szerető Szabó nagyapám hamar meghalt. 1960. szeptember elején veszítettük Őt el. Az édesanyját, Szabó dédnagymamámat csak két évvel élte túl. Nanuka egyedül maradt. A család úgy döntött, hogy én, aki akkor elsős középiskolás voltam, költözzek hozzá Újvárosra, hogy ne legyen egyedül. Ez volt az Ő kérése is. így én négy évig Újvárosról jártam át busszal Hajdúszoboszlóra a Hőgyes Endre Gimnáziumba. Nanukára ma is csak szeretettel tudok visszaemlékezni. Sokat horgolt, eladogatta a gyönyörű csipketerítőket, ebből egészítette ki a kevéske nyugdíját. 1969-ben kiköltözött Nagyhegyesre a szüleimhez. Édesapámék is 1969-ben építették fel ezt a házat, itt élték a további életüket. Nanuka nagyon kedves családtag lett. Mindenki szerette és Ő is mindenkit szeretett. Időnként beutazott Debrecenbe Mária lányához és családjához. Sorra születtek a kis dédunokái és ő mindegyiknek nagyon örült. 1974 tavaszán hirtelen rosszul lett. A kórházban sem tudtak segíteni rajta. 1974 áprilisában veszítettük el Őt. Nagy veszteség volt. Termő ékes ág, te, jó anya, életemnek első asszonya, nagy meleg virág-ágy, párna-hely, hajnal harmatával telt kehely, benned kaptam első fészkemet, szívem a szíveddel lüktetett, én s nem én közt nem volt mesgye-hegy, benned a világgal voltam egy. /Weöres Sándor/ Édesanyánk 1922. szeptember 22-én született Balmazújvároson. Két éves korától a nagymamája (Szabó dédnagymamám) nevelte. Azért nem állandóan a nagymamánál volt, sokat tartózkodott a szüleinél is a tanyán. Iskolába Újvároson járt. Jó tanuló volt, szeretett volna polgári iskolába menni, de az édesapja nem engedte. Különösen számtanból volt jó (végre valaki a családban, aki a számtant is tudta és szerette). Az első osztályt az Iskola-közben lévő kis iskolában járta, az volt közel az Árpád utcában lévő házukhoz. Második elemista korától a Központi iskolába járt. Ez akkor református iskola volt. 1932 tavaszán nagy zavargás tört ki Újvároson. Édesanyám így mesélte: A tanteremből kijöttek a gyerekek, sorakoztak, de nem tudta őket a tanító úr hazaengedni. Ez többször megismétlődött. A tanító úr neve: Kecskés Józsi bácsi (mama így nevezte). Kecskés tanító úr rokonságban állt az anyósom családjával. (Az anyósom édesanyja: Kecskés Mária). Rendkívül rendes embernek ismerte mindenki. 32