Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)

Pál István: „Engem az állandó munka éltetett"

Valamikor jöttünk este hazafelé a határból szekérrel a temető mellett. Azt mondta apám tréfásan, „Hej gyermekem, ha meghalok, ide temessetek a temető erűlső szélére, oszt ne tegyetek mélyre, had hallgathassam a szekerek kotyogását." - Meg lett az apám kívánsága. Akkor nagyon fent volt a víz árja, alig lehetett másfél méter mély sírt ásni, csutka iziket is tettünk, ne kerüljön vízbe a koporsó. Hallgathatta apám a szekerek kotyogását. A következő évben, megnyílt az új, közös temető, elhanyagolttá vált a régi. Tíz esztendő múlva, anyám nem hagyott békét, hogy vigyük át az apám koporsóját az új temetőbe, hogy egymás mellett nyugodhassanak. Akkor már úgyse hallgathatta a szekerek kotyogását, akkor már a fene traktorok jártak, azoknak meg, úgy sem szerette hallani a zaját. Az apám természetéhez, már akkor az ország útja is barátságtalanná vált. Anyám huszonhárom esztendővel élte túl az apám halálát. Ma már a nagy közös temetőben egymás mellett nyugszanak, pihenik ki, a hosszú, küzdelmes életüket. A terjedelmes tujafa, már teljesen beborította a síremléküket, mely oly rövid idő alatt fejlődött annyira, hogy szinte nyugtató hatása van. Síremlékükön ez áll: Munka és szeretet volt az életük, Legyen áldott az emlékük. Örökké. - Fiaik, unokáik, dédunokáik. Visszatérve még az ipar kezdetére, már 1971-ben hét új házat építettem fel tetőaláhozásig. Két nyugdíjas, idősebb alkalmazottat foglalkoztattam, az egyik inkább a kőműves munkánál a maltert készítette és szolgálta fel, a másik csak az ácsmunkánál dolgozott mellettem. Minden egyéb segéderőt az építtető, a családtagjai szolgáltatták. - Reggel hat órától, este hat óráig dolgoztunk, délben másfél óra volt az ebédidő. - A kitűzés, alapozás, a fal rakása, ács szerkezet leszabása, felállítása, bárminemű lefedése, kémények kihúzása, ereszdeszkázása, nyílászárók elhelyezése tartozott a munkámhoz. A három szobás lakást, általában huszonöt, harminc nap alatt végeztem el. A többi belső munkát, vakolást, burkolást alkalmi vállalók végezték. Majd 1973-ban alkalmaztam még egy kőműves szakmunkást és két segédmunkást. Abban az évben tizenhárom lakást építettem fel. De abból nem kértem tovább. A kőművesem vasárnap fusi munkát végzett, mikor legszorosabb lett a munka, a fusi munkáján eltörte a karját. Nagyon rá kellett dolgoznom, hogy a vállalt munkát becsülettel elvégezzem. Minden hónap végén, a biztosítást, alkalmazotti adót kellett fizetni. Az évi adó is nagyon magas lett. Alig vártam, hogy az év leteljen, menesztettem az alkalmazottakat. Alig győztem annak az évnek a terhét kiheverni. Én nem tudtam adócsalást, egyebeket elkövetni. Jó adófizető hírében is álltam. Akkor voltam nyugodt, ha a pénztárkönyven, egyebem tiszta volt. A továbbiakban, csak magamra vállaltam munkát, csak a Borsodi Jani bácsit tartottam meg malteresnek. Betonkeverőt, stílfűrészt vettem, azzal nagy könnyítést értem el. - Az építtetők is azon voltak, hogy a segédmunkát ők végezhessék. így a családtagok is nagyon lelkesen végezték a munkát, mert az építési költség, felényibe sem került az építtetőnek. Úgy nekem is jó volt, mindenkor nyugodt voltam, hogy becsületesen el leszek látva segéderővel. Csak arra vigyáztam, hogy részeges ember ne legyen körültem. Ki is alakult a 127