Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)

Pál István: „Engem az állandó munka éltetett"

Újvárosból öten voltunk a mestervizsgán, a négy társam minden este mentek külön órát venni, én nem mentem egyszer sem. Ötőnk közül, csak nekem sikerült a mesterlevél. Engem bántott, hogy a Kertész Laci gyerek korától a szakmába nőtt fel, az apja is mester, a nagybátyja vizsgáztató volt mégse tudott sikeresen vizsgát tenni. - Nekem a parasztnak meg sikerült. Szerencse dolga is volt. - Én előzőleg, a hetedik-nyolcadikos általánost végeztem el. - Akkor újság lett Újvároson Pál Istvánnak egyedül sikerült, parasztnak a mestervizsga. Míg a mestereknek egyiknek sem sikerült. Nem járt az gond nélkül, nyolc esztendeig az állandó munka mellett készülni a vizsgára. De mintha hamu alatt, lapult volna bennem a tehetség. A munka pedig eredményesen folyt 1969- ig. Akkor pedig beállt az új mechanikus, beállt az újszerűbb mezőgazdálkodás, egyesítve lettek a tsz-ek, az Újbarázda is a Vörös Csillag kebelébe került, ahol én i s már környezetbe kerültem. Akkor indult meg az országban tizenhárom, sertés kombinát építése, abból egyet a Vörös Csillag és a Lenin tsz közösen épített. Annak a kivitelezéséhez, mindkettő ötven-ötven ember állított munkába. Én, mint művezető, az ötven emberhez lettem beosztva. A részleg függetlenítve lett a tsz-ektől, külön iroda, külön vezetősége lett. A Lenin részéről volt leendő igazgató Posta István, az építésvezető Császi Sándor, művezető Tar Péter. A Vörös Csillag részéről volt a könyvelő, én Pál István a művezető és a raktáros. Ilyen létszámmal kezdtük és fejeztük be a vezetők, a száz emberrel az építkezést. Pestről járt le az ISV. - (Iparszerű Sertéstenyésztő Vállalkozás.) a mérnök. A legelső kitűzést én végeztem három emberrel és a továbbiakban minden kitűzés én rám hárult. Császi Sándor az építésvezető, már az első hetekben autóbaleset szenvedett, négy hónapig nem is láttuk. De ha ott volt is, az asztal alatti lavór vízbe tette a lábát és készítette a magánterveit. A Tar Péternek is az állandó helyettese, egy ács szakmunkás volt ott. Én meg természetemmel fogva, jobban éreztem magam, ha állandóan volt lekötöttségem. így én rám hárult a vezetés, a megoldás terén a legtöbb munka. Felépült a létesítmény úgy, hogy ott, baleset nem történt. Mondat is Posta István, „Én csak egyedül a Pista bátyámba bízok." A két év alatt, mint vezetők között mindenkor jó volt a megértés, még csak szóváltás sem történt. Mégis ott történhetett meg, hogy a megbízóm felől, a tsz-től nagyon sok sérelmet el kellett viselnem, ahonnan az ármány a rosszindulat áradt felém, mintha az ördög munkálkodott volna ellenem. Még visszatérek ahhoz, hogy sokan jöttek látogatók, többen a Járástól is, olyankor én vezettem a látogatókat. Egy alkalommal azt kérdi tőlem a Járási vezető, hogy mennyi az én munkaidőm. Reggel hattól este hatig, még vasárnap is, ha akkor kapunk darut, vagy más eszközt. „Akkor maga, mikor szórakozik," kérdi. „Este haza viszem a tervet és azzal szórakozok," szántam tréfának. Azt követően, jött a fekete autó és hoztak nekem tizenkét nap utazást Kijev, Leningrád, Moszkva repülővel. Azt mondtam, mikor a fogságból hazakerültem, hogy többet arra sem nézek, de a repülés csak csábított. Mikor bejelentettem a tsz-emnél, azt kaptam válaszul, „Meg látjuk Pista 124