Zlinszkyné Sternegg Mária: Ládás asztaltól a gömbasztalig (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 60. Debrecen, 2008)

XIII. Újabb mesterremek váltás. Az íróalmárium

54. kép. Az ecsedi Csapó-féle írókomód oldala. E remek virágberakásos íróalmáriumok egykor tehát neves, a kalmárok rendjéhez tartozó debreceni patríciusok tulajdonában voltak. A nagy múltú és nagyjelentőségű debreceni kereskedő pályán különös tekintélyt és vagyont szereztek s a tisztes kereskedői foglalkozás családjukban apáról fiúra szállt. Ezek a messze földön is ismert kiváló kalmárok a 17-18. században, sőt még a 19. században is vezető szerepet töltöttek be Debrecenben. Ők alkották a vevőközönség legmódosabb rétegét, amely neveltetésénél, világot látottságánál, műveltségénél és nem utolsó sorban vagyoni helyzeténél fogva már finomabb berendezésű lakásokat igényelt. Az íróalmáriumok naturalisztikus, vagyis botanikailag meghatározható, virágos díszítése a magyar bútorművészetben kifejezetten egyéni jellegű, debreceni stílussajátosságnak tekinthető. A készítők személyét illetőleg azonban a családi hagyományok semmi biztosat nem mondanak, és nem szolgáltatnak erre vonatkozó közvetlen adatot az asztaloscéh iratai sem. Ahhoz, hogy a készítők, véleményem szerint a remekelő jövendő mesterek nevének megfejtéséhez közelebb jussunk, mégis az asztalos-életrajzokból merített adatok segíthetnek. 1790. augusztus 28-án Zetz Mihály kis rajzát mutatta be. (40. kép) Szeptember 18-án az azzal nyílván megegyező nagy rajza bemutatásakor elrendeli a céh, „hat hónap alatt tartozik remekét elkészíteni". A rajzokon új divatú írószekrény szerepelt. Mivel azonban Zetz 1791. június 17-én „felváltást fizet" a remeke felső részének el nem készítéséért, bizonyosra vehetjük, hogy az ugyanezen év július 9-én bemutatott remeke az írókomódvariáns volt.