Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)

Módy György válogatott tanulmányai - I. Debrecen története - A debreceni erdőspuszták története 1945-ig

A vákáncsosok A debreceni erdőségekben a felújítás a XIX. század első harmadában is kizárólag sarjaztatással történt s a kaszálóként használt tisztások területe gyorsan növekedett. A kitermelés tuskóirtással vagy utólagos kézi tuskózással történt. A makkvetés és ültetés útján való felújítás szükségessége már a XIX. század első évtizedében felvetődött. A vetést kétféleképpen végezték: kapával fészekbe vetve a lábon álló állomány alá, vagy a tarvágott területen 2 méteres sortávolsággal, mezőgazdasági köztes használattal együttesen. A csemeteültetést gazdaságossági megfontolásból kivételesen alkalmazták, sikertelen vetés esetén a hézagok pótlására. Ez az erdősítési mód megkövetelte a tuskózást, erdősítést, ápolást végző munkások és családjaik több éves helybenlakását. így alakult ki, majd az akác terjedésével párhuzamosan az 1860-as évektől széles körűvé vált a vákáncsosrendszer. A város az erdőfelújítást a legolcsóbban, mezőgazdasági köztes használattal biztosította. Az első erdőtelepítő vákáncsosok az erdőspusztákra az 1850-es évektől kitelepült elszegényedett debreceni lakosok voltak, de a későbbiekben többségük a környező falvak nincstelenjei közül került ki. Nehéz életkörülményeiket az bizonyítja, hogy sok tönkrement paraszt inkább a napszámos, majoros, summás életet választotta, minthogy vákáncsosnak menjen. A vákáncsos szó a latin vacans - üres, szabad jelentésű - szóból származik. Az 1820-as évektől a debreceni összeírásokban, iratokban mind többször találkozunk a vacans kaszáló, vacans tanyaföld megjelöléssel. Az 1870-es évektől már határozottan az erdővel betelepítendő terület értelmében szerepel. A várostól távolabb eső erdőspusztákon a betelepítést vállaló vákáncsosok számára természetesen meg kellett engedjék a köztes művelésen túl a helybenlakást és állattartást is. így a vákáncsosok betelepedése az erdőspusztákra időben egybe esik a földművelő tanyák számának 1860 utáni növekedésével és azokon állandó népesség megjelenésével. De a két folyamat nem ugyanaz, csak időben párhuzamos. A vákáncsosok számára vonatkozóan sajnos korai adatunk nincsen. 1882-ben a Nagycserén 150, Pácon 14, Fancsikán 140, Halápon 180, Bánkon 161 és Guton 107 vákáncsos élt. Családtagjaikkal együttesen közel 3500 lélek. A telepítők létszámában az első tetőzés a századforduló utáni években volt, a második 1921ben. Ekkor az erdőspusztákon 895 vákáncsos élt, tehát családtagjaikkal együtt közel 5000 fő. Számuk 1921 után a különböző városi intézkedések következtében állandóan csökkent. A város az erdőségek fenntartását, új erdők telepítését már másként is biztosítani tudta. 1929-ben 328,1938-ban 266,1942-ben 99, de a következő évben már csak 75 vákáncsos család élt az erdőspusztákon. Az 1930-as évek végétől az erdőigazgatóság nem adott újabb telepítési megbízásokat a vákáncsosoknak, így kívánták ezt az erdőművelési rendszert mihamarabb megszüntetni. Az 1930-as években az erdőtelepítők többsége már az erdőkre kijáró munkás volt. Ezek köztest műveltek, de nem lakhattak kint és nem tarthattak állatot. 48 ^