Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)

Módy György válogatott tanulmányai - III. Történettudomány - Polgár és vidéke a tatárjárástól a hajdúk letelepedéséig

Eszerint a leromlott gazdasági erejű jobbágyság egy része ősei otthonában maradt még a legsúlyosabb csapások után is. A népesség kontinuitását a fenti adatoknál még meggyőzőbben mutatja az 1598. évi dézsmajegyzék családneveinek elemzése. Polgáron az 52 dézsmafizető jobbágy között 37 családnevet találunk. Ebből 25 olyan, mely legkésőbb már 1572-ben szerepelt. Szentmargitán a 76 jobbágynév 47 családnevet és ebből 28-at legkésőbb már 1572-ben megtaláltunk. Tehát a két faluban a XVI. század utolsó évtizedének nagy csapásait túlélő jobbágyságban 63, illetve 59 százalékban a települések ősi népességének egyenes folytatóit találjuk meg. Ha a már korábban is egyre néptelenedő Polgár és Szentmargita újból áldozatául esett az 1599/1600. évi pusztításoknak is, valamelyes népesség meghúzódását bizonyítja az is, hogy Rákóczi Lajos kallói kapitány, korábbról elmaradt járandóságai fejében a királytól éppen ezt a két birtokot kérte. Teljes népesség nélküli falvakat - még ha területük értékes is - bizonyára nem kért volna. A kancellária 1607. október 31-i leirata szerint ezek a birtokok nem voltak ráruházhatok, lévén az egri püspökségé.

154 Feltételezzük, hogy Polgáron 1599. után valóban csak néhány család húzódhatott meg, Szentmargita elnéptelenedése pedig 1600 közepén következett be. Több szentmargitai jobbágyról tudjuk, hogy 1600. évi gabonadézsmájukat már Kesznyétenben, Monokon, Prügyőn és Lökön adták meg.

155 Polgár és Szentmargita XVI. századi gazdálkodásáról kialakítható képünk teljes mértékben bele illik a kor magyarországi - ezen belül is az Alföldre jellemző általános gazdálkodási helyzetébe. A táplálkozás célját szolgáló gabonatermesztés és részben a takarmányé is a két település belsőségéhez közelebb eső, a természeti adottságok által kialakított sok száz holdas területen folyt. Korszakunkban és tájegységünkön a búza nagy fölényét állapíthatjuk meg, bár az adataink alapján a tavaszi gabonák fajtáit nem mindig pontosan választhatjuk el. A rozs után az árpa és zab termesztése itt ugyan jelentősebb volt, mint a középkor végi Szabolcs megye más területein, de így is a búza és rozstermésnek csak egyhuszadára tehető. A Tisza kiöntései melletti magasabb fekvésű területeken jó kaszálók és rétek voltak. Adatunk szól a paraszti háztartáshoz tartozó veteményeskertről itt is. Az állattartás vidékünkön jóval jelentősebb volt, mint az a közvetlen adatokból kitűnik. Nagyszámú juhállomány, s a XVI. század derekán már elsősorban juhászattal foglalkozó réteg megjelenése mellett a szarvasmarha és lótartás mértékére is következtethetünk. Ahol a falu határában a mocsaras, vízállásos részek miatt csökkentebb volt a szántó terület, ott a nagyállattartás fokozottabb szerepet kapott, így Polgáron és Szentmargitán is. Nem valószínű, hogy a lovak száma felülmúlta a szarvasmarhákét, bár a XVI. század végéről sok adatunk van, melyek ezen a vidéken a viszonylag kis lélekszámú falvakban is nagymértékű lótartásra mutatnak. 1594-ben Ohatról 225 lovat hajtottak el a tatárok. Csegéről 32-t, Zámról lovat, tehenet ösz154 Rácz István: A hajdúk a XVII. században. Debrecen, 1969.120. 155 Sugár Reg. 90. 414 ?)