Szabó Sándor Géza: Debreceni dac (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 58. Debrecen, 2006)
Oláh Gábor Eminescu-fordításairól (1974)
Oláhhoz is ő hozza el a román újságírót. Az első, 1936. július 2-i látogatás után pár nappal felkeresi a költőt s hatalmasan munkához látnak. Hogy milyen lendülettel, azt a fordítások végén tett bejegyzés: „augusztus 20" tanúsítja. 16 E szerint nem egészen ötven nap alatt egy egész életművet - a Lumina de Luna kötet száznégy versét fordították közösen magyarra. A magyar műfordítás története Molnár Albert óta alig ismer hasonlatost. S a teljesítmény értéke csak nő, ha tekintetbe vesszük Eminescu többi magyar tolmácsolójának figyelmeztetését az átültetés nehézségeiről. Tudjuk, Dsida tizenkét éven át görgeti magában a Glossza ritmusait, 17 ismeretes Szabédi fordítói kínja, az újabb időkből pedig SzemlérFerenc vall úgy: az „armonia eminesciana" magyarul visszaadhatatlan. 18 Fölvetődhet bátran: mi ennek a roppant teljesítménynek a motorja? Mindenekelőtt a kongeniális nyersfordítások készítőjét. Matat említhetnők, aki nemcsak hogy kitűnően bírta a román nyelvet, ismerte a nép karakterét, gondolkodásmódját, de maga is biztosan verselő, jó költő. 19 A sorban eztán a költő nem közönséges gyakorlata következhet, mely ekkor már rögtönzésszerű, automatikus, éppen a Panoráma-korszakban, - a fordítások idején reflexbiztonsággal működő. Ezek azonban csak külső, technikai erők. Döntőbb tényező a művész Eminescuval való lelki hasonlatossága. Aminthogy jó versfordítást enélkül nem is lehet készíteni, legfeljebb csak magyarítani ügyesen. Miként Molnár Albertet annak idején, voltaképpen Oláht is éveken át készítette a feladat. Elveinek, s terveinek megfelelvén városát fejezte ki mindig: ellenállt - az uralkodó irányok szempontjából nézvést csapkodott, téblábolt. Végig kellett járnia a maga irodalmi vesszőfutását. De ért, emlékezett közben. Jó két évtizeden átal tartott, míg vissza nem talált a Laura-versekben megütött hanghoz és témához. Az idegbeteg embert akkor az 15 A debreceni Román-Magyar Társaság a harmincas évek elején már működik. Legális alakuló gyűlést azonban csak 1946. április 10-én tartottak. Elnöke dr. Karácsony Sándor egyetemi tanár, a tagok között olyan neveket találunk, mint Mata János, Gulyás Pál, Lükö Gábor, Komjáthy István, Domokos Sámuel, Koczogh Ákos, Varga Domokos. A Társaság célja a román-magyar kapcsolatok erősítése Debrecenben és a Tiszántúlon, elsősorban a szellemi kultúra kölcsönös megismertetésével. 1946 őszén Keleti Kapu címmel folyóiratot indítanak, melynek főszerkesztője Lükö Gábor. A Társaság javaslatára vezetik be Debrecenben a középiskolai román, fakultatív nyelvoktatást. Az elkészült fordítások közül nevezetesebbek Gulyás Pál román balladafordításai (Kelet Népe, 1938. szeptember, 170-177), Komjáthy István: A Nap lakodalma. Román népballadák. - Lükö Gábor folklór-tanulmányával: Mag, hó alatt. (Debrecen, 1947.), Caragiale - Karácsony Sándor - Lükö Gábor - Napasta: Szemet szemért. (Bemutatta a Csokonai Színház 1945-ben). Kiss Tamástól tudjuk, hogy Mata lefordította Eugenie Botez egy regényét. Jelentősek ezen kívül Lükö 1932-es regáti gyűjtései. 16 Oláh Gábor: Emincscou versfordítások (kézirat) DIM K. X. 93.12.01.048.01. 17 Domokos Sámuel: A román irodalom magyar nyelven. Keleti Kapu, 1946. november, 18. 18 Szemlér Ferenc: Ezer sor. A költészet értelme. Bukarest, 1965. 166-182. 19 „Eminescu 104 versét prózában Mata János tanárjelölt fordította le, én pedig művészi formát adtam nekik. 1936. július és augusztus havában." - írta a fordítás kéziratának végére Oláh.
