Szabó Sándor Géza: Debreceni dac (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 58. Debrecen, 2006)

Oláh Gábor Eminescu-fordításairól (1974)

mennyire szüksége volt a magyar irodalom életének erre az etikai érre - azt az Oláh munkásságából, a felvállalt daccal indulók, a harmincas évek debrecenisége mutatta meg: itt szerveződik a népi írók mozgalma. Az irodalmi harcok szüntével, mikor a Nyugat eredményei köztudattá nemesedtek, Oláh Gábornak is megadatik a lehetőség, hogy egyensúlyt teremtsen élete két véglete közt, s hogy pólusai kiválasszák a kristályosabb értékeket. Függetlenül történeti esetlegességektől, egyéni érdektől ment dolgozhat már, hiúságon túl, megbékélten, időtelen nyugalommal szinte, de a jól vitt harcok biztos tudatával is. A húszas évek végétől haláláig tart ez az alkotói korszak, hogy felemelkedetten - élete mintegy panorámaként feküdjék alája.

9 Idegyűlnek az egymással vitázó történeti események, stílusok, műfajok, ellentmondásos eszmék és harcok - s megférnek békés társaságban. S megfér korábbi lázadásaival ez is: mások alázatos, értő tisztelete. A panoráma-szemlélet békít; művészi egységébe szépen illeszkedik fordítói munkássága immár: Schiller, D 'Annunzio, Francis Jammes mellett - hogy keletebbre is kitekintsen - ekkor ülteti magyarrá Eminescu összes, akkor ismert versét. Az, hogy Eminescut fordít, nem tekinthető véletlennek; erős lélek-indítások mozdították. Fiatal korának nagy költői válsága, orvosi gyógykezeltetése idején, 191 l-ben, az abbáziai Cirkvenicán megismerkedik egy rejtélyes román medikával. A leány - Seni Laura, ki szintén gyógykezelteti magát rendkívüli érzékenységű, fogékony, rebbenő lélek, ideges műértő; a két beteg idegzet egymásra hangolódik. Különös, sejtelmes kapcsolat szövi itt szálait, s bár külső események alig kísérik, szerelemnek is alig-alig nevezhető, Oláh Gábor egész életére kirezgő élményt ad. A hosszú együttlét sétáin sok szó esik a művészetről, a századelőn népszerű Wilde-ról, a franciákról, nyugatos magyar, s a lelkes leány révén a kortárs román költőkről is. Laura megismerteti Oláhval a XIX. század román szellemi mozgalmait, az ébredésről, Cosbucról beszél, s akinek verseit betéve tudja, a román irodalomtörténet számára is csak nemrég felfedezett Eminescuról. Magyar irodalmi példákkal vetegetve fordítgatják is már, keresik a közös, vagy eltérő vonásokat a két nép karaktere között, majd váratlan távozásakor a leány átnyújtja Oláhnak az akkortájt megjelent legteljesebb Eminescu-könyvet, a Lumina de Lima címűt.

10 Oláh először találkozott így, művészetén, legtisztább lelkiségén keresztül a románsággal, s az élmény - megrázó erejű. Mégis az alapréteg korábbi tudomása - meglehetős vastagon kérgesedett lelkén, nehezen törhető. 1906-os erdélyi úti jegyzeteiből jól ismerjük a nemzetiségekkel szemben elfoglalt álláspontját, mely lényegében megegyezik a kor hivatalosával, 9 Oláh Gábor: Panoráma. (Költemények). Debrecen, 1933. 10 Napló, II. 69-72.

p. (N179-1 80. és 533.)