Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

Szabadulások. A korábbi fejezetekben láthattuk, hogy a nyomásrendszer lényegében az állattartás szolgálatába állította község egész földterületét. Legelőször - kb. június végén - a kaszálók szabadultak fel. Amikor a városi tanács később községi elöljáróság - utasítására a lekaszált, összegyűjtött szénát hazahordták, a - különben magántulajdonban levő - kaszálók jelentékeny része valósággal beolvadt a közlegelőkbe. Ez elsősorban azokra a kaszálókra vonatkozott, amelyek szomszédosak voltak a közlegelővel. (Ilyen volt az ún. Feketély lapos, Sötét erdő, Irtás, Vágórét, Soványrét stb.) A távolabbi, főként a szántóföldek közé ékelt kisebb kaszálókat az elöljárók vagy csak a kisebb falkák részére szabadították fel (borjúcsorda, gőbő), vagy megengedték, hogy azon a gazdája sarjút növesszen, így csak ősszel, a szántóföldekkel együtt szabadították fel, őszi legeltetés céljára. (Ilyen volt a Rakottyás lapos, Póska stb.) A felszabadult kaszálókon ekkorra - a júniusi Medárd-napi esőzések következtében - rendszerint kisarjadt a fű s a jószágok találtak maguknak legelni valót. A ráhajtást különben a kint háló falkák kezdték meg s a pásztorok - vitás esetben a második bíró - irányításával kezdték meg s járatták a kaszálókat. Másodiknak kb. július közepén következet a „tallószabadulás". Az elhullott magokkal takart tarló - amíg az esőzések következtében ki nem zöldült - elsősorban a sertéseknek, libafalkáknak nyújtott paradicsomot. Hamarosan megkezdődött azonban az elhullott gabona és gyommagvak kicsírázása s így a nagyjószág is talált rajta harapni valót. Ennek ellenére nem mindig került sor rá, hogy a nagyjószágok a tallót járják, ez inkább a magános legeitetőknek, kisebb falkáknak s a - különben nagy számú -juhoknak maradt. (Nem szólva a ménekről, akik a tallóvirágról gazdag termést gyűjthettek.) Ha azonban a szükség rávitte, akkor a községi csordákat, gulyákat is ráhajtották a tarlóra. A gazda mindig szívesen vette, ha a csorda megjárta a tarlókat, részben az elhullatott trágya miatt, részben azért, mert az állatok körmeikkel megtörték a kicserepesedő talaj felszínét s ettől jobban „beérett" a föld, jobban meg lehetett később munkálni. (Ez nyilván a talajélet kifejlődését segítette elő.)

56 A XIX. sz. végétől harmadikként szabadult fel az ugar forduló. Korábban, amikor még véletlenül pihentették ezt a fordulót, lényegében egész éven át szabad volt. Az adatközlők emlékezete határáig azonban a fekete ugaron való legeltetést a szokásjog valamilyen formában mindig kötötte. Tudott dolog, hogy a fekete ugart évente legalább egyszer - tavasszal - megszántották (ezért fekete ugar, szemben a zöld ugarral, melyet nem szántottak meg). Szántás előtt magános jószágot igen, de csordákat nem hajtottak a felszántatlan ugarra (ekkor még nem is hajtották ki a csordákat a legelőre, de tavasszal volt is még bőségesen mező). Szántás után az ugar csak kb. 2 hónap múlva zöldült ki, tehát valójában a kaszálókkal egyidőben vált alkalmassá a legeltetésre. 56 Anekdotaként emlegetik az „ecceri" papot, aki elzavarta a tarlójáról az ott legeltető parasztokat, mondván, hogy „összepiszkolják" a földjét. Néhai Kató István ref. lelkész közlése. 75