Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - Adatok a debreceni asztalos céh és a néi bútor történetéhez

sű, virágozott saroktéka. Különösen a fogas festése erősen elszennyeződött. 1987ben dr. Lovas Mártonné, a Déri Múzeum restaurátora elkezdte tisztítani, s ekkor derült ki, hogy az eléggé elnagyolt festés alatt igen finom, írókázásra emlékeztető indákból, kunkorgókból, színes pontokból, vonalakból, apró virágokból álló festett díszítés van. (Sajnos, a restaurálást időhiány miatt le kellett állítani, hiszen az eredeti festés és ráfestés problematikája szakszerű elemzést kíván.) Emiatt elképzelhető, hogy a datálás sem eredeti. Annyi azonban az előkerült alapfestésből valószínű, hogy a jelzett dátumnál nem későbbi, inkább korábbi darabról van szó (7. a, b kép). A saroktéka valószínűleg eredeti, s az megfelel az eddigi ismertetéseknek

38 (8. kép). Az asztalosok zömének fő megélhetését a XVIII. században valószínűleg a festett bútor adta, melyet nemcsak megrendelésre készítettek, hanem bizonyos készletet előre legyártottak s azokat a vásárban árulták. Az „áruló helyet" más iparosokhoz hasonlóan „nyílvetéssel" kapták meg. Később - a városháza környékén - állandó helyük is volt, sőt 1773-tól „boltot" is béreltek, ahol folyamatosan árulhattak.

39 Az árulás rendjét a céh szabályozta. 1768. január 28-án pl. „Végeződött, hogy az árulásban a B. mesterek illyen rendet tartsanak: Minden ember a maga helyén áruljon. Tegyen fel egyszer 4 ládát, 4 bölcsőt. Akinek ládája nintsen, vigyen 6 bölcsőt." „...a nyíl vetésben mind a veszekedő (t. i. aki a helyet veszi), mind a szolgálómesterjelen legyen. A nyíl pedig vetődik hétfőn reggel, templom után. A nyilakat pedig jó gondviselés alatt a szolgálómester őrizze, 2 forint büntetés alatt".

40 A kijelölt helyen aztán a mester felverte a maga sátorát s ott köteles volt maga, vagy felesége árulni. Az utasítás szerint „az áruló helyen senki szolgálóját a' munkája mellé állítani ne merészellye".

41 A hagyományos festett bútorok XVIII. századi debreceni vagyonleltárakban gyakran szerepelnek. A már idézett Sas Istvánné, Komáromi Judit 1740-ből való hagyatékában is szerepel három „nyoszolya", egy „szegeletbe való ujj almáriomottska" (vagyis mai nevén „saroktéka"), két „egyes karszék", „két böltső", „három nagy fogas a falban és egy kitsiny". Valójában tehát ugyanazok a bútordarabok, melyeket előbb a Déri Múzeum gyűjteménye alapján ismertettünk

42 1763-ban Tikos János hagyatékában szerepel „fedeles nyoszolya", vagyis mennyezetes ágy.

4 A leltározó megjegyzi, hogy ez a tárgy „ótska", tehát már jóval korábban készülhetett. Valószínű tehát, hogy ez az egykori úri bútor már a XVIII. század elején, vagy még korábban kezd népszerűsödni vidékünk módosabb polgárai, sőt parasztjai háztartásában.

44 De fellelhető még Tikos János hagyatékában a pénzes láda (benne 120 körmöczi arannyal), a ruhás láda („tele ruhaneművel"), a ládafia. Érdekes, s a gyön38 K. Csilléry uő. Magyar Néprajzi Lexikon, I. 557. 39 HBML. IX. 2. 6. Számadáskönyv. 40 Uo. IX. 2. 6. jegyzőkönyv 1768.

1. 28. 41 Uo. 42 Rácz 1984. 16-19. 43 Valószínű formáját közli: Zoltai 1936. 5. 44 Radvánszky 1987. 22.; Vadászi Erzsébet 1987. 307-308. 442