Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szíjgyártó mesterség

egyes alkatrészeit még különböző kisebb rögzítő, merevítő szíjacskak tartották egybe, hogy azok kijelölt helyükről se előre, se hátra ne csúszkálhassanak el. A felsoroltakon kívül a hámhoz sorolhatjuk a különböző díszítő tartozékokat is. Mint említettük, díszítő funkciója lehetett maguknak a varrásoknak, szíj eldolgozásoknak is. A debreceni hámon pl. a szügyellőt borító külső szíjon mindig alkalmaztak szironyvarrást. Díszesebb lószerszámokon a szügyellőn kívül színes szironybevarrásokat alkalmaztak a marszíjon, vállszíjon, nem egyszer virág-, levélmotívumokkal, vagy színes alátétekkel. Díszítő jellege volt a különböző csatoknak. Ezek egyszerűbb hámokon vasból, a díszesebbeken rézből készültek, melyek nem egyszer rézöntő remekművek voltak. (A régi debreceni lószerszámokon szíjra fűzött rézlemezeket, karikákat nem alkalmaztak, a ma látható ilyen hámokat német eredetűnek tartják a debreceniek.) A debreceni lószerszámok legjellegzetesebb díszítő tartozékai a sallangok voltak. A sallangok vagy cifrázással, vagy fonással készültek. (L. később.) Legnagyobb méretű az úgynevezett oldalsallang volt, melyet a marszíj és a hátszíj közé függesztettek. Kisebbek a vese sallangok, melyek a nyakszíjhoz vagy a hátszíjhoz csatlakoztak. A hám sallangok a kantárhoz alkalmazott sallangokkal együtt alkották a szerszám teljes díszét. A hámnak a húzáson kívül még két feladatot kellett ellátnia: a fékezést és a lovak irányítását szolgáló gyeplürendszer elvezetését a zabolákig. A fékezésnek a debreceni lószerszámokon kétféle megoldása volt, egyik a nyakló segítségével, másik a farhám vagy farmatring alkalmazásával. Előbbi módszernél egy külön erős, 7-8 cm széles, esetleg megduplázott szíj nyaklót akasztottak az igáslovak nyakába. Ezek alsó végén volt egy erős vaskarika (nyaklókarika), ebbe akasztották a nyaklóláncot, mely a szekérrúd végén levő nyaklótartóhoz csatlakozott. Ha a szekér előre gurult, a kocsis meghúzta a gyeplűt, mire a lovak felemelték a fejüket s így a nyakló segítségével fékezték a járművet. A farhám tulajdonképpen a szügy ellő folytatásaként a ló farán átvett erős szíj. Ebben az esetben a szügyellő első részébe építették be az előbbi nyaklókarikát, s ebbe kötötték bele a nyaklóláncot, így ha a szekér előre gurult, a ló tulajdonképpen a farával fékezhette azt. A nyaklót inkább paraszthámokon, a farhámot parádés szerszámokon, kocsihámokon alkalmazták. A gyeplürendszer a debreceni fogatolás egyik különlegessége, mely sokban eltér még a szűkebb alföldi faluk módszereitől is. Bár a gyeplű lényege mindig egy, hogy segítségével a lovakat kormányozni lehessen, vagyis a gyeplűk ágait úgy kell a ló zabiájához csatlakoztatni, hogy annak jobbra, balra mozgatásával irányítani, megfeszítésével fékezni lehessen a lovakat. Szerkezetét a fogatolási módokból lehet megérteni. A debreceni fogatolási mód már a néprajztudományok egyik úttörőjének Herman Ottónak az érdeklődését is felkeltette. 1910-ben megjelent írása azonban vitát váltott ki s különösen a cívis származék Ecsedi István, majd Balogh István nyomán vált ismeretessé a debreceni gaz411