Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szíjgyártó mesterség

3. A hám. Az igás lószerszám legfontosabb egysége a hám. Az Alföldön mindenütt a szügy hám volt a jellemző. Ennek legegyszerűbb formája az úgynevezett kancahám vagy csikóhám, mely még három főrészből állt: a húzó vagy szügy ellő, a marszíj és a két istráng (Debrecen környékén estráng). De ezek közül is az istráng majdnem mindig kötélből készült. E kezdetleges lószerszámok a legutóbbi időkig (különösen a háború utáni nehéz helyzetben) fel-felbukkantak a kisparasztok körében. Ezeket rendszerint maguk tákolták össze ócska bőr-, gurtni darabokból, istrángként volt, aki a németek által itthagyott telefonkábeleket használt. A hivatásos szíjgyártók ennél már a céhek felbukkanása óta összetettebb, több részből álló lószerszámokat készítettek. Az egyes hámok stílusa, felszereltsége természetesen térben és időben, sőt az egyes műhelyenként is nagy eltéréseket mutat. De a célnak, a rendeltetésnek megfelelően is többféle módon készíthették a hámokat. Már egy 1812-ből való áriimitáció hatfajta debreceni hámot különböztet meg, de ugyannak a hámnak is lehetett egyszerűbb, igás lovakra alkalmazható, vagy parádés változata. Az igényes debreceni cívisek a legapróbb részleteket is számon tartották s a debreceniség meghatározójának tekintették. Hasonlóan büszkék voltak a maguk lószerszámaira a nagy lótartó hajdúvárosok, vagy sárréti faluk is. E változatok azonban a lószerszámok alapvető alkatrészeit alig érintették, inkább csak az összeillesztések, kisebb összekötő szíjak és főként a díszítések terén mutatkoztak meg. A kifejlődött teljes hám jellemzője, hogy a szügyellőn és marszíjon kívül még a ló nyakán is átvetettek egy erős szíjat, amely a szügyellőt vízszintes helyzetben tartotta. A debreceni hámokon ezenkívül még hátszíjat is alkalmaztak, amely az istrángokat, illetve az ezekre húzott hámtáskákat tartotta vízszintes helyzetben, hogy a ló ki ne léphessen belőle. E főrészek minden hámtípuson megtalálhatók voltak, csak - mint említettük - ezek összeillesztésében, no meg kivitelezésében voltak eltérések. Ezen kívül egyes debreceni hámokon még alkalmaztak úgynevezett farmatringot (főleg kocsihámokon). A ló farán átvetett szíj a jármű fékezését szolgálta. Parádés hámokon a marszíjtól kiindulva a ló hátán is végigfuttattak egy szíjat, melyet a ló farka alatt vettek át, mely a hám előre csúszását akadályozta meg. A fark alatti lekerekített bőr a farkperec. Minden jól felszerelt hám elengedhetetlen tartozéka lett a hasló is, mely rögzítette a hámot a ló derekán. Az is természetes, hogy a marszíj alá különböző puha szíj és filcpárnákat helyeztek, hogy fel ne törje a ló gerincét a hám. Ezt nevezték izzasztónak. A gyeplüágak elvezetésére a hám két oldalán különböző karikákat helyeztek el. Az egyszerű paraszthámokon a karikákat szíjon rögzítették, a parádés hámokon azonban, miután a marszíj felső részét kemény acéllemezzel, úgynevezett kápával merevítették, a karikákat ebbe a kapába csavarral erősítették bele. E díszes karikákat kulcsoknak, magát a hámot kulcsos hámnak nevezték. A kápa közepére ilyenkor egy díszesen kialakított kulcs, az úgynevezett tremzlihorog került, két oldalra pedig a hámkarikákat helyettesítő két kulcs. A jól felszerelt debreceni hámok 410