Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szíjgyártó mesterség

meg fontak olyan kötőféket (kötélből), amelyhez zablát lehetett csatlakoztatni. Legtöbb kantárt azonban csak zabiával együtt lehetett használni. Minden kantár elengedhetetlen része a fej hátsó részén, a tarkón áthaladó szíj, amely kétoldalt a pofán fut végig, s ennek végéhez csatlakozik valamilyen módon a zabla. Ezt a szíjat rögzíti elöl az úgynevezett homlokszíj, hátul pedig az áll alatt átvett álladzó. A debreceni kantáron ezenkívül van még orrszíj, vagy orradzó, gyakran ennek folytatásaként kisebb állszíj, amely így a ló egész pofarészét körbefogja (emiatt lehet kötőfékként is használni!). Elég gyakori a szemellenző vagy szemző (szemzős kantár, szemlőskantár), melyet főként félős lovak kantárjára alkalmaztak, illetve később a parádés lovak dísze lett. A szemző vagy szemlő, egy lekerekített négyszög, vagy ehhez hasonló alakú, acéllemezzel keményített bőr tányér, melyet a pofaszíjhoz és a tarkószíjhoz erősítenek úgy, hogy a ló oldalt ne láthasson, csak előre. A kantár egyes részeinek összeillesztésében még szűkebb tájunkon, a Hajdúságban is voltak különbségek, de ezek nemcsak térben, hanem időben is változtak, s az egyes műhelyek egyénisége is felismerhető rajtuk. Debreceni jellegzetességnek tartják pl., hogy a kantár egyes részeit nem csatok, hanem karikák fogják össze, de ezen belül is legalább 4-5 féle karikás kantárt tartanak számon. Mindenkor nagy súlyt helyeztek a mesterek a kantár díszítésére. Az alapszíjra rávarrt borítószíjakat néha szironyozták, cifrázták, lyuggalták s a lyukak alá színes alátéteket helyeztek, esetleg réz szegecsekkel kiverték. A pofaszíjon kívül, a halánték táján krómozott vagy nikkelezett kerek rézlemezt, úgynevezett tükröt helyeztek el (tükrös kantár). Néha a homlokszíjat fényes fém, esetleg ezüstből való párta helyettesítette. A szemlőkre díszes réz szegecseket, esetleg nemesfémből készült koronát, címert vagy más jelvényt raktak. Különös dísze volt a debreceni kantárnak a homlokrészre és a pofaszíjra helyezett díszesen fonott sallang (homloksallang, pofa-, vagy fülsallang). A kantár minéműsége függött a zabiától is. Egyszerű igás lovaknál ősidők óta a két részből összekapcsolt, két végén zablapálcával és karikával ellátott csuklós, karikás zablát alkalmaztak. Hátas lovaknál, s néha makacs természetű igás lovaknál is alkalmazták a német-, vagy feszítő zablát. Ennek lényege, hogy maga a zablatest egy darab vasból készült, melyhez hozzáforrasztották a két zablapálcát is úgy, hogy a zablavas a pálcák kb. kétharmadánál vannak rögzítve. A fékszár csatlakozására való karika a zablapálca egyik végénél van, a másik végétől pedig egy erős láncot vezetnek át a ló álla alatt. így ha a fékszárat meghúzzák, a lánc (kétszárú emelő módjára) a ló állcsontját megfeszíti, nagyon erős rántással akár el is törheti. A magyar parasztok ezt a kegyetlen eszközt nem szerették, csak végső esetben alkalmazták. Az eszközt egy, a zablavas végeihez alkalmazott pótkarika segítségével úgy is lehetett használni, hogy a feszítő részt nem alkalmazták, de ennek ellenére ez inkább csak hátas és parádés lovaknál terjedt el. A kantár utolsó tartozéka a kantárszár, mely nem más, mint egy 140-180 cm hosszú, mindkét végén csattal ellátott erős szíj, melyet a két zablakarikába csatoltak s vele irányították a hátaslovat. 409