Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - Adalékok a debreceni céhes ipar és a mezőgazdaság kapcsolatához a XVIII. század végén

Az összeírás szerint 1771-ben az 1124 háztulajdonos és a 773 házzal nem rendelkező mester, tehát összesen az 1897 iparos összesen 1974 2/6 postfunduális és 1010 Vi cenzuális nyilast bír. Ez összesen kb. 9870 hold ház utáni és 5050 hold béres földet jelent. A kettő együtt 14 920 hold. Egy házzal bíró mesterre tehát több mint 13 hold, a hazátlanokat is beszámítva, családonként közel 8 hold föld jut. Ez olyan mennyiség, amely egy kizárólagosan a földből élő parasztcsaládnak is tisztességes megélhetést adna. A földekhez tekintélyes állatállományt is számba vettek az összeírok, hiszen családonként csaknem 2 db szarvasmarha, egy ló jutott. Ezen felül fejenként kb. két kapás szőlő is esett. 180 iparosnak (kb. 10%) van ház után való kertje, és 76-nak tanyája. Mivel a tanyák minden esetben sok jószággal rendelkező iparos polgárok neve után szerepelnek, feltételezhető, hogy még ekkor főként állattartó, esetleg teleltető szállások voltak s nem valószínű, hogy már átalakultak földművelő telepekké.

16 A debreceni iparosoknak tehát egy része olyan tekintélyes mezőgazdasági bázissal rendelkezett, amely nemcsak befolyásolta, hanem alapvetően meghatározta az ipari termelést. A mezőgazdasági munkák szigorúan az évszakokhoz kötődtek, tehát ezekhez kellett igazítani az ipari tevékenységet. Az összekapcsolódás meglehetősen bonyolultnak tűnik, de egyszerűen megmagyarázható a mezőgazdaságban folyó munkák ismeretében. Lényegében szinte minden mester és segéd folytatott valamiféle mezőgazdaági tevékenységet. Bizonyos, hogy mindenki ismerte valamennyi mezőgazdasági munkaműveletet, a szántást, vetést, kaszálást, aratást, nyomtatást, magtisztítást, takarmány előkészítését, az állatok gondozását stb. Akinek földje volt, azt vagy maga művelte meg családtagjaival, vagy cselédet tartott, az igás munkákra szántót, szekerest stb. fogadott. Ebben az esetben is maga irányította azonban a gazdálkodást, s nyilvánvalóan a mezőgazdasági munkák java részében maga is résztvett. A gazdaság vezetése, a munkálatok megszervezése, az álltartás rendjének kialakítása (pásztorfogadás, kihajtás, téli gondozás, igába törés), az adásvétel (árucsere) összetett folyamatának lebonyolítása, a gazdálkodás közösségi feladatai, mind teljes, és határidőhöz kötött helytállást követelt. Nyilvánvaló, hogy a műhely, az idényhez rugalmasabban alkalmazkodó ipari termelés csak ezekhez alkalmazkodva következhetett. Bár az ipari tevékenység itt - figyelembe véve a felvevőpiac hasonló szemléletét - szintén a mezőgazdasági évhez kellett hogy igazodjon, valamivel mégis rugalmasabban volt kezelhető, hiszen egy-egy évadra jó előre fel lehetett készülni. Az sem lehet azonban vitás, hogy a műhely, az ipar, a céh, az inas, segédtartás, a nyersanyagbeszerzés, a kész áru értékesítése és a szervezeti élet szintén teljes helytállást igényelt. A debreceni iparosok tehát kettős életet éltek, két dimenzióban mozogtak. Nyilvánvaló, hogy egyéni érdeklődésük, gazdasági konjunktúrák, dekonjunktúrák hol egyik, hol másik irányba vonzották őket. Mai gondolkozásunkkal nehéz ezt felmérni, de kétségte16 Balogh István: Tugurium - szállás - tanya. Adatok a magyar tanyatelepülés előtörténetéhez. Ethn. LXXXVII. 1976. 16-19. 347