Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

téssel dolgozhat. Meglehetősen drágák voltak az ekék is. Egy vasekéért taligával együtt 4-5 mázsa búza árát kellett fizetni, s ez akkor kb. 1 hold termése volt. Különösen magas ára volt a külföldi vasszerkezetű eszközöknek, mert ezek minden mázsája után 5 Ft vámot kellett fizetni.

304 Egy egyszerű kukorica vetőgép az 1850-es évek végén 10-15 mázsa búza árába került (70-80 Ft).

305 Hiába igyekezett Vidats István és még egy-két gyáros mérsékelni árait, az általános tőkehiány gátolta a gépek terjedését.

306 Szegény ember nem is igyekezett a drága gépeket megszerezni. A megemelt vámköltségek különösen a nagyobb gépek, mint a cséplőgépek behozatalát akadályozták.

307 Ugyancsak a magas ár miatt nehezen terjedtek a vetőgépek is.

308 A Falusi Gazda intette is a kisgazdákat, hogy vigyázzanak a gépvásárlásra, mert a gép hol tőke, csak akkor fizeti ki magát, ha megfelelően ki is tudják használni.

309 Nem siettette a gépek terjedését az sem, hogy a gazdák általában bizalmatlanul fogadták a magyar készítményeket, pedig ezek olcsóbbak voltak, mint a külföldiek. Panaszkodtak a magyar gépek minőségére: rossz vasból készülnek, nedves fát használnak a gyárak stb.

310 Sok volt a lelkiismeretlen ügynök is, aki hamis szerződésekkel adott el hitvány gépeket. A rossz tapasztalatok híre gyorsan elterjedt, most már a parasztok féltek kiadni pénzüket kellőképpen ki nem próbált gépekre.

311 A tőkehiánnyal kapcsolatban utalnunk kell azokra a kapitalista válsághullámokra is, melyek 1857-től kezdve többször pangást idéztek elő a gabonapiacon.

312 Megnehezítette az új gépek terjedését, hogy a külföldről behozott vagy akár a magyar gyárakból kikerült, vasszerkezetű gépekhez nem volt elég szakember, aki kezelje, beállítsa, különösen pedig akik az elromlott gépeket megjavítsák. A legkisebb üzemzavar esetén hónapokig állt a gép, mert messze földön alig akadt kovács, aki szakszerűen hozzá tudott volna nyúlni. Gyakran még a szakképzett gépész sem segített sokat, mert a gyárak nem rendelkeztek tartalék-alkatrészekkel. Az elkopott vagy törött részeket újra kellett önteni, ami hosszadalmas és költséges munka volt. A hibás gépeket ezért gyakran falusi kovácsok hozták így-úgy rendbe, vagy a gép egyáltalában kiesett a használatból.

313 Ezért fogadták örömmel Vidats, 303 Gazdasági Lapok 1858. 165. Hasonló adatokkal találkozunk uo. 1860. 103-105. 304 Falusi Gazda 1857. 140. 305 Gazdasági Lapok 1858. 139. 306 Uo. 1858. 305; Magyar Gazda 1859. 155, 398. 307 Ditz 1869. 197. 308 Bálás Árpád 1876. 12; Kertészgazda 1867. 241-242. 309 Falusi Gazda 1887. 227. 310 Uo. 1859. 333; Magyar Gazda 1860. 28. 311 Sevin 1944. 53-54; Gazdasági Lapok 1860. 408; Mezőazdasági Szemle 1893. 124; Szatmári Gazda 1909. 3, 6. 312 1857 után az 1863-1864. évi rossz termés, az 1873. évi ipari válság, majd az 1880-as években az amerikai búza, 1907-1908-ban az argentin búza megjelenése idézett elő pangást. 313 Hiába állapítja meg a Gazdasági Lapok névtelen cikkírója, hogy „szakértelemmel még a rosszabb gép is jól működik", még évtizedeken keresztül hallatszik a panasz, hogy a „gépek nem használtatnak; mert ha volna is erőnk azokat megszerezni: nincs kézműves, aki azokon bár a legkisebb igazításokat is meg tudná tenni". Gazdasági Lapok 1856. 458, 1857. 37, 1860. 234; Ditz 1869. 110, 197. 195