Gazda László: Találkozások (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 56. Debrecen, 2002)

„Ámulni még…”

„ÁMULNI MÉG..." Égerházi Imre kiállítása a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelepen 1983. július 6. Hajdúböszörmény, Művelődési Központ Ha azt mondom, Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep, lehetetlen bele nem érteni Égerházi Imrét, ezt a nyíltszívű, szelíd és halkan szóló festőművészt. Én tanítómesterénél, öreg barátomnál, Menyhárt Józsefnél találkoztam először vele, aki meleg szavakkal szólt a festői pályán kissé későn induló tanítványáról, tehetségéről, igényességéről, fegyelmezett életszemléletéről és kialakuló festői látásmódjáról. Többen idézték már ars poeticáját, szó szerint is, kiemelve abból emberi és művészi karakterét, az előbb említetteken túl a pontosságot, sajátos visszafogottságot, a rendszeretetet, a közölnivalók mélyen átélt és átérzett igazságát, humánumát. Azt mondja magáról: „csinálom, ahogy a bensőm diktálja...", és ez a belső világ telve van az emberhez, annak környezetéhez, a tájhoz szorosan kötődő szeretetével, a világ és a haza vállalásával, a használni akarással és a használni tudással. Ezeknek a tulajdonságoknak a révén érett azzá piktúrája, amit méltatói eredetinek, egyéninek minősítenek. Mielőtt ez alkalommal is összegeznénk festészetének főbb jellemzőit, szeretném - egy kicsit önkényesen - festményeinek, grafikáinak a hangulatát, alkotójuknak az évek során kialakult szemlélődő magatartását néhány lírai gondolattal aláfesteni. íme az idézett verssorok: „Itt ülök csillámló sziklafalon. Az ifjú nyár könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege, száll. Szoktatom szívemet a csendhez. Nem oly nehéz idesereglik, ami tovatűnt, a fej lehajlik és lecsüng a kéz."* * József Attila: Óda.