Gazda László: Találkozások (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 56. Debrecen, 2002)

„Ámulni még…”

Égerházi Imre életszeretete, az emberekhez elvezető szálai, a jelen valóságához való viszonya, végül is optimista, harmóniát igenlő, csendesen megvallott örömmel telített. Vegyük mindezt szemügyre közelebbről is. Festészetének témavilága gazdag, színes és nagy tereket átölelő. Hajdúhadházon született, ősei révén Erdélyhez is kötődik, Debrecenben lakik, de vallhatja magát hajdúböszörményinek is, hiszen alapító tagja és állandó résztvevője a nemzetközi művésztelepnek, s festői képzeletét megragadták a város házai, utcái és a benne lakók. Az is felfedezhető itt látott képein, hogy az Alföld szerelmese, s érte még dohogni is tud - a megszokottnál merészebb s keményebb ecsetvonásokkal. De otthon van őmár Alsó- és Felsősófalva táján, Gyimesben és Gyergyóban, a nagy hegyek körülölelő és titokzatos csendjében, méghozzá úgy, hogy bennünket is odavisz műalkotásainak táj hű világával. Szimbolikus kifejezőerővel, művészi tömörítéssel és olykor borongós, mélabús színekkel. Csodálattal és simogató szeretettel jeleníti meg képein az ember által alkotott értékeket. Festészete arra is tanít, hogy érdemes néha megállni és ráfigyelni arra, ami az ember keze nyomán, szorgalmas munkája révén gazdagította és gazdagítja életünket. Megfigyelhető, hogy művei mindig az emberhez vezetnek vissza, akkor is, amikor az emberalakot csak képzeletünkkel gondolhatjuk oda festményeinek mezejébe. A lényeget kiemelően, tudatosan kerüli az elvontságot, akkor is, amikor síkban ábrázol, jóllehet tudja, hogy az absztrakció sem idegen a gondolatok, emberi érzelmek festői kifejezésétől. Festői látásmódjával jól összefér az álmodozás is, a képbe rajzolt vágyak világa, a mese, és néha a balladisztikus hangulat is. Olyan ez, mintha Aprily Lajos versbe fogalmazott tanácsát követné: „Ámulni még, ameddig még lehet, amíg a szíved jó ütemre dobban, megőrizni a táguló szemet, mellyel csodálkoztál gyermekkorodban."* Műveinek jellemző sajátossága a dekorativitás, a lényeget kiemelő képesség. Pontos, megfelelő szerkezeti rendbe illeszkedő vonalai nagy tömbökbe tagolják és egyben összefogják a látványt. A stilizált formák ezen a síkon rendeződnek el fegyelmezett kompozíciókba. Sajátos és egyszersmind ősi is ez a művészi kifejezésmód, ahogy a vonalvezetés lendületével hozza mozgásba, eleveníti meg az ábrázolnivalókat. A népművészet hagyományai és törekvései, máig ősi vonásai ötvöződnek művészivé és ma is hozzánk szólóvá festményein. * Aprily Lajos: Ámulni még...