Gazda László: Találkozások (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 56. Debrecen, 2002)

Debrecen kőszínháza 125 éves

Rajtuk kívül még nagyon sok színész, rendező, színházigazgató érdemes arra, hogy a debreceni színház rangját minősítsük velük. Egy ilyen kiállításmegnyitó ezt a teljességet nem vállalhatja fel. Mindannyian emlékezetes, maradandó katarzisélménnyel gazdagították a színházba járókat, a színművészet iránt érdeklődőket. Mindenekelőtt és elsősorban azokat, akik azért mennek el ezekre az előadásokra, hogy lássanak, szellemileg, erkölcsileg és műveltségüket tekintve gazdagabbá váljanak. Ez a kiállítás múzeumi tisztelgés a jeles évfordulóját ünneplő debreceni színészet és színháza előtt. Ugyanakkor a /25 év történéseinek összefoglalója, hiszen a kiállított anyagban fontos kortörténeti, színháztörténeti dokumentumok szerepelnek. Az építéstörténeti anyagok között például ott található Carl Roesner 1855-ös terve is, amellyel a mai Simonffy utca elejére álmodta a debreceni színházat. Nézzük végig a kiállítás tárlóit. S ha Somlay Artúrra, Vámos Lászlóra, Kazimir Károlyra és a többiekre téved tekintetünk, gondoljuk arra, hogy mennyi szép és emlékezetes színházi előadással örvendeztettek meg bennünket, mennyi kiváló színészi és rendezői teljesítménynek lehettek tanúi a debreceni színház előadásainak látogatói, résztvevői. Szólnak ők most is hozzánk az idők távolából, s szólnak ma is, amikor felmegy a függöny, s kialszanak a nézőtéri fények. Aztán szól mindannyiukból és mindezekből a nyelvi-közösségi, a nemzeti azonosságtudat, az általuk és rájuk építkező hazaszeretet, ami nélkül nincs igazi megmaradás, nincs újrakezdő és újrateremtő erő, az az erő, amelyből gondolatnak és hitnek épít várat az ember, Kós Károly szavaival: „Igéből várat...", múltnak, a jelennek és a jövőbe tekintésnek.