Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)

A mintából való árusítás

Paládi-Kovács Attilától tudjuk, hogy Eger vidékéről (Noszvaj, Novaj, Bükkzsérc) és a Mátraaljáról (Abasár, Domoszló, Vés) a bortermelő parasztok még az 1950-es években is rendszeresen eljártak Ózdra és a környező bányatelepekre demizsonba töltött boraikkal, amit kóstolónak, mintának vittek magukkal. Az árusítást már a vasútállomáson, az utazás alatt megkezdték. Megrendeléseket vettek fel és foglalókat kértek. Aztán visszatérve tonnákban, kis hordókban küldték el a bort postán vagy vasúton utánvéttel. Mátészalkán a pálinkát is árulták mintából. A mintából való pálinkaárusítás voltaképpen kóstoló volt. Inkább kóstoló, mint a bor esetében. A fehér üvegben piacra vitt mintából igyekezett jót húzni a venni szándékozó, de az eladó rendszerint rendre utasította: „Nemcsak magának való az a pálinka, hé! Más is érdemli, talán még jobban mint maga, aki tudom is én hogy vesz-e vagy se." Az ilyenféle figyelmeztetésekben célzás volt arra is, hogy a pálinkát nem lehetett nyíltan árusítani, se mintából, se anélkül. A mintát nem is tették közszemlére, hanem kabátzsebbe, tarisznyába rejtetten vitték magukkal. Sokszor nem is a piacra, hanem a piac környéki forgalmas helyekre, boltok elé, utcasarkokra, mázsálóházhoz stb. Csengerben a vásártéri cédulaháznál árusítottak leginkább, Kisvárdán pedig a vasútállomáson. Az árusok vigyáztak arra, hogy a zsebbe, tarisznyába dugott pálinkás üveget mindazok meglássák, akik érdeklődnek utána, és ha a hatóságiak alkalmatlankodnának, könnyen azt tudják mondani, hogy úton lévén a maguk használatára hordják magukkal az üveget. A mintából való pálinka árusításnál különösen nagy szükség volt a kölcsönös bizalomra. Már megkóstolni se volt illő a mintapálinkát igazi vevőszándék, illetőleg következmények nélkül. A dugott mintát sokszor nem mutatták meg az ismeretlen embereknek, olyanoknak, akiknek rossz hírük volt, akikről feltételezhető volt, hogy visszaélnek a helyzettel, és csak potyázni akarnak. Ebből következik, hogy egyes helyeken, például Szigetváron, a pálinka mintából való kóstolást megfizettették. A mintából való pálinka árusításhoz hasonlóan titkos müvelet volt a dohány árusítása is." A dohányt ugyanúgy, mint a pálinkát, nem annyira piacokon-vásárokon kínálták, mint inkább vasútállomásokon, kocsmákban, esetleg nem is közvetlenül, hanem megbízottak útján. A Baja kör11 TAKÁCS Lajos: Dohánytermesztés Magyarországon. Budapest, 1964. 398-399.