Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)
A mintából való árusítás
rendtartásra hivatkoztak, amit például a Zala megyei, 1885. évi, a piaci helypénzszedésről és kezelésről szóló szabályrendelet így fogalmazott meg: „Helypénzszedés tárgyát csakis a piaczi és utcza tereken helyt foglalással való árusítás vagyis árulás képezheti, s így helypénz nem szedethetik oly tárgyakért, amelyek nem piaci helyt foglalással áruitatnak, hanem csak a piacz és utcza tereken át árusítás nélkül szállíttatik.". 5 A mintát általában becsületesen vették ki az áruból, azaz nem mutattak lényegesen jobb búzát, mint amilyent el akartak adni. Ennek az volt az oka, hogy mintából nagyobbára ismerősök, állandó, rendszeresen vásárlók vettek: olyanok, akik bizalommal voltak az eladó és az egészében nem látott áru iránt. Ezt a bizalmat veszélyes lett volna megingatni. Ha mégis jobb, szebb mintát vettek ki, mint amilyen az áru általában volt, vigyáztak arra, hogy lehetőleg ne ismerősnek, ne falubelinek, hanem idegennek, alkalmi vevőnek és ne rendszeres vásárlónak adják el. Ilyen esetekben előfordult a vevő eltanácsolása is. Mezőerényben, az egyik mintából búzát árusító ezt mondta: „Ne vegyen ebből most bátyám, mert túl szép ez, a többi gyengébb, magának megmondom." Ezért a mintából való árusításnál első és legfontosabb mozzanat, mind a vevő, mind az eladó részéről, az egymás körülményei, az áru tulajdonságai, az eladó, illetve a vevő szándékai felől való lehető legőszintébb tájékozódás volt. A mintából való árusításnál, ahol csak lehetséges, fontos mozzanat volt a kóstolás. Búzánál ilyesmi nem volt. Itt csak a venni szándékozó jól belemarkolt a mintába, megfogta a búzát, átpergette a jobb kezéből a balba, figyelve a búza színét, súlyát, tisztaságát. Gyakran meg is szagolták a markukban tartott búzát, hogy nem dohos-e. A vevő árunézése közben az árus legfontosabb feladatának nem a búza dicséretét, az áru magasztalását tartotta, mint hihetnénk, hanem annak kipuhatolását, hogy mennyi búzát szeretne és tud venni a vevő. Az árus a mennyiségről következtetni tudott arra, hogy szükségből, kényszerűen vásárol-e a vevő vagy csak vesz, mert jónak látja, hasznát reméli. Az árus a mennyiségből tudott tájékozódni, tudta, hogy meddig dicsérje az áruját, egyáltalán dicsérje-e, mennyit engedhet az árból, hogyan bonyolítják le majd a tényleges vételt, az áru, jelen esetben a búza átadását, elszállítását. A mintából való árusításnál ugyanis külön kérdés volt az áru átvétele, elszállítása. A piacon-vásáron ez a kérdés 5 CZOBOR Mátyás: Zala vármegye érvényben lévő szabályrendeletei. Zalaegerszeg 1908. 195.
