Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)

Dicsőszentmárton etnokulturális képe

Dicsőszentmártonban is megcsappant az unitáriusok száma, de a magyar lakosság még sokáig többségben unitárius maradt. A katolikusok teljességgel visszaszorultak a székelységi Szentföldre; a maradék reformátusok pedig, bár visszatérések és beköltözések révén létszámukat és befolyásukat tudták valamelyest növelni, Dicsőszentmártonban olyan helyzetbe kerültek, hogy hosszú ideig még önálló egyházzá, azaz anyaegyházzá se tudtak szerveződni. A XVII-XVIII. század fordulóján építhették első templomukat; a XVIII. század végén és a XIX. század első felében lelkészük és mesterük (azaz iskolájuk) is volt. A Dicsőszentmártonba is betelepült románság, mint már említettük is, orthodox, azaz óhitű, vagyis görög keleti vallású volt. Társadalmi helyzetüket tekintve túlnyomórészt zsellérek, kevésbé jobbágyok voltak. Ahogy még 1848-49-re vonatkozóan is írta róluk Kővári László: „a román régebben nem számíttatott Erdély politikailag tényező nemzetei közé. A magyar, székely és szász, kik hárman értek fel a románság számával, benn ült az országgyűlésen, melyen az oláhságot csupán csakis egyesült göröghitü püspöke képviselte."

39 Eredetileg vallásukban senki sem háborgatta őket, amíg Bethlen Gábor, de különösen 1. Rákóczi György nem akarta őket a református egyházba áttéríteni, nyelvük és kultúrájuk sérelme nélkül. Az ortodox románság reformátussá térítésének határozott politikai okai is voltak. Az erdélyi fejedelmek Habsburg-ellenes küzdelmeikben arra a tapasztalatra jutottak, hogy a Habsburgok az Erdélyi Fejedelemség ellenében készek az ortodox románok katolizálására, hogy politikai céljaik elérése érdekében felhasználhassák őket. Ezt kivédendő is folytatták Bethlen Gábor és I. Rákóczi György reformátori tevékenységüket az orthodox románok között, s nem kis eredménnyel.

40 Azonban a románok reformációja végül nem lett sikeres. Mert Erdély függetlenségének elvesztése után senki se tudta a dinasztia útját állni az erdélyi ortodox románság tekintélyes részének uniós katolizálásában. Az unió a XVIII. 39 KŐVÁRY László: Erdély története 1848^19-ben. Pest, 1861. 20. 40 A reformáció Erdélyben. BÍRÓ Sándor-SZILAGYI István (szerk.): A magyar református egyház története. Bp., 1949. 49-50.; A helvét irány Erdélyben. Uo. 71-72.; Az unitárius irány feltűnése. Uo. 75-78.: Az unitárius hullám előretörése, majd visszafolyása. Uo. 78-80.; BUCSAY Mihály: A protestantizmus története Magyarországon 1521-1945. Bp., 1985. 42—43., 71-72.; Misszió az erdélyi románok között.: BÍRÓ S.-SZILÁGYI I. (szerk.): A magyar református egyház története, i. m. 147-148.; BUCSAY M.: A protestantizmus története Magyarországon, i. m. 76-81.; JUHASZ István: A reformáció az erdélyi románok között. Kolozsvár