Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)
Dicsőszentmárton etnokulturális képe
zonyos, igen csekély kiváltságokkal bíró városiasodó települések között. Endes azonban nem mondja mezővárosnak, mint ahogy nem is volt az. Dicsőszentmárton középkori valamelyes központi szerepét központi helye, jó fekvése, közlekedési csomópont volta és talán az egyházas helységek templomai köré rendelt hetivásárok biztosították. Anélkül azonban, hogy Dicsőszentmárton jelentős vásárhellyé vált volna. Az ilyen formán strukturálódott dicsőszentmártoni társadalomba a XVI. század, közelebbről a reformáció százada hozott jelentős változást. Annál is inkább, mert ez a korszak egybeesett az ország három részre szakadásával, illetve az Erdélyi Fejedelemség megszületésével. A reformáció azon túl, hogy határozott antifeudális jelleggel indult és a polgári fejlődés előhírnöke volt, az etnikumokhoz is szorosan kötődött. Elhagyva most az erdélyi reformáció általános történetét, csak a dicsőszentmártoni körülményeket ismertetjük. Röviden, összefoglaló módon, kiemelve a mozgalom etnokulturális vonatkozásait. Dicsőszentmártont is először a lutheri (az evangélikus) reformáció érte el. Közvetítői voltak a szászok. Az evangélikusokat hamarosan felváltották a helvét hitvallásúak, azaz a reformátusok (kálvinisták). Úgy azonban, hogy a szászok megmaradtak evangélikusoknak. A reformátusok se sokáig uralták a helyzetet, mert szinte az egész megye és maga Dicsőszentmárton is, hamarosan az unitárius vallás híve lett. Minthogy Dicsőszentmártonban a XVI. század utolsó harmadára a római katolikus egyház felszámolódott, a település XIV. században épült, nagyméretű gótikus temploma előbb a reformátusok, majd pedig az unitáriusok kezére került. Dicsőszentmártonban is a XVI-XVII. század fordulóján a reformátusok és unitáriusok példás együttélést valósítottak meg. 38 Ez az „együttélés" addig tartott, amíg a környékünkön is feltűnt szombatosok üldözésébe nem kezdett az erdélyi fejedelemség. A szombatosság felszámolása magával hozta az unitáriusok korlátozását is, aminek következtében a XVII. század végére az unitáriusokat sikerült kisebbségbe szorítania az I. Rákóczi Györgyben és Keserűi Dajka Jánosban megtestesült „orthodox kálvinista" államegyháznak. 37 ENDES Miklós: Erdély három nemzete és négy vallása autonómiájának története. Bp., 1935. - Vö: SÁMUEL József: Magyarság és protestantizmus a Kis-Küküllő mellett. Protestáns Egyházi s Iskolai Lap VI. 1863. 325-329. 38 POKOLY József: Az erdélyi református egyház története. I. köt. Bp., 1904. 220.
