Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)

A vasfű (Verbena officialis L.) a sárréti néphagyományban

tó szövegközlései a Sárréttel nemcsak földrajzilag és botanikailag azonos, rokon területekről származnak, hanem társadalmilag is hasonló közösségekből (pásztorok, betyárok) adnak minden korábbi közlésnél részletezőbb, a vasfű feltalálásával, használatával a mai viszonyok közt is foglalkozó tájékoztatást. Balassa Iván Karcsai mondák című könyve 1963-ban jelent meg. Bevezetőjében tudományosan rendszerezni kívánta a kötet közléseiben közreadott anyagot. Itt állapította meg, hogy a növényekkel kapcsolatos mondák száma Karcsán rendkívül alacsony. Kivételt csak a vasfű képez, mert a karcsaiak csak a vasfűnek tulajdonítanak természetfeletti erőt, melynek segítségével tulajdonosa zárat tud nyitni vagy láthatatlanná is tud válni.

65 Balassa két történetet közölt. Az első az 56. számú, így szól: „Szentgyörgynapkor, akkor mondják. Hát, oszt szedi a füvet. Minden, valami kilenc mesgyérül beszélik, hogy ezek úgy tudják, kilenc mesgyérül leszedte a füvet, osztán eztet a füvet megétette avval a tehénnel, akit mán akarták, hogy jóu legyen. Eggy asszon meg elment, mikor leszedte a kilenc mesgyérül a füvet, elment a másik oda hozzá, élvette tülle. Már akkor élvette tülle a hasznát is, azé vóut a haszon. Ammeg elment megint újra, megint úgy ölte egymást. Leszedni megint a füvet, hát sokféle fű vóut abba, egyszóuval nem egyfajta, annak kilenc fajtájának kellett lenni benne, kilenc fájta fűnek. Az izének is benne kellett lenni ni, a vasfűnek. De áztat azt nem is ismeri tán senki se, azt a vasfüvet. Mer az a vasfű olyan, mér vóut itt eggy ember, benne vóut a kezébe a vasfű. Bevágta a kezét, oszt azt a vasfüvet belétette, oszt beforrt, oda neki. Akármiféle, nincsen előütte olyan zár, hogy le ne vette vonna. Megfogta a zárat, leesett a zár, kinyílott az ajtóu. De észrevették eztet hamarosan mér valami bankba bement ott oszt megfogták, bevitték a tömlöcbe, nem adtak neki enni, ott hóutt meg a tömlöcbe. Sóutész a nagyapja vóut. Itt lakott Kárcsán. Ott hóutt meg a tömlöcbe, úgy vitték el a temetőüre. A vasfű is ott maradt a kezébe. Mert azt mondta, hogy úgy lelte meg a vasfüvet, hogy kaszált. Oszt, ahogy kaszált, hát a kasza leesett a nyélrül. Leesett a kasza a nyélrül, hát ű oszt hozzáfogott kutatni, hát megtalálta ott, olyan füvet, amit nem ismert. Hát éppen a vóut az a vasfű. Az!" Ennek a történetnek az az érdekessége, hogy a vasfüvet kilenc mesgyéről kell szedni, hogy a vasfűnek a kézbe helyezésével sokat foglalkozik, hogy a történetet miként adja elő, élő ismert személyekre hivatkozik, jelezve, 65 BALASSA Iván: Karcsai mondák. Budapest, 1963. 59.