Dankó Imre: Fragmenta Historica Ethnographica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 55. Debrecen, 2002)

A középeurópai őrnépek, népcsoportok etnikai formálódása: a chodok

szetesen ott találjuk őket a XVII. század elején vívott függetlenségi harcokban is. Életüknek új, tragikus szakasza 1620-ban kezdődött, amikor a cseh rendek a fehérhegyi csatában vereséget szenvedtek, és elvesztették az ország függetlenségét. Az ország élére császári helytartó került, aki kegyetlen módon élt a megtorlás fegyverével. A chodokat például eladtak 7500 aranyforintért lovag Wolf Wilhelm Lammingernek. Ez a chod kiváltságok végét jelentette, a chodokat jobbágysorba taszította. Az új rendbe a chodok csak mint némán engedelmeskedő jobbágyok illeszkedhettek be, jogfosztottan, minden jogból, hatalomból kizárva. Ez azonban nem ment könnyen. Sőt, a chodok bátor küzdelembe kezdtek jogaik visszaszerzése, biztosítása érdekében. A hosszan tartó harc 1668-ban tetőzött, és a túlerővel szemben eleve kilátástalan küzdelem a chodok végleges bukásával járt.

15 Ekkortól kezdve „hallgattak" róluk, németesítésük is napirendre került. Idevonatkozóan érdemes megjegyezni, hogy még a chod főváros, Domazlice ősi nevét is megváltoztatták. Jellemző módon még a Pallas Nagy Lexikona is csak Tausröl (és nem Domazlicéről) tud. A Révai Nagy Lexikon pedig a chodokról azt írja, hogy ez a „Cseh-erdőnek főleg a bajor határ, Taus-Pfraumberg felé eső részében élő cseh-német nép területi neve."

16 A múlt azonban mindig ott kísértett, és újabb és újabb ellenállásra, harcra késztette a chodokat. Az „utóküzdelmek" közül legnagyobb, legjelentősebb a Jan Kozina Sladky vezette 1695. évi chod felkelés volt. Azonban ez is elbukott, és Kozinát kivégezték. Jirásek oly sokszor említett regénye, A kutyafejűek erről a felkelésről, Kozina kijátszásáról, bukásáról, kivégzéséről szól. Kozina és vele a chodság bukása, kiváltságaik végleges elvesztése szépen párhuzamba állítható a magyar hajdúság nagyobb hányadának (például a „bihari hajdúk") jogfosztásával, a jogfosztás elleni küzdelmeikkel, pőréikkel.

17 15 Fridolin MACHACek: Odkud prisli a kam dosti Chodové. Zivot Plzenska II. 1951. 24-26.; Uő: O podstatë chodské pre. Zivot Plzenska II. 1951. 97-100. A chodskói per lényegéről; Frantisek TEPLY: Chodové a páni Lamingenu. Praha, 1907. A chodok és lamingeni uraik; Jan VRBA: Chodski cerny tyden. Praha, 1947. A chodskói fekete hét; Uő: Chodski bily tyden. Uo., 1947. A chodskói fehér hét. 16 Pallas Nagy Lexikona XV. Bp., 1897. 969.; Révai Nagy Lexikon IV. köt. Bp., 1912. 460. - Vö.: Anton MAYER: Die Besiedlung des Bőhmerwaldes. Wien, 1932. A Cseh-erdő települései. 17 SZENDREY István: A bihari hajdúk pere a hajdúszabadságért. Debrecen, év n. 1958. - Vö.: DANKÓ Imre: A bagosi hajdúk ellenállásának egy kései (1834) emléke. Dankó Imre (szerk.): Bagosi krónika. Hajdúbagos, 1975. 53-56.