Várhely Ilona: Hej, Debrecen, ha rád emlékezem... (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 54. Debrecen, 1999)

Szelíd és viharos kalandok 1846 őszén

Petőfi keserűsége nem alaptalan. Nem is olyan régen ezen a színpadon nagyon akarta a sikert, s nem kapta meg, most pedig azért éljenezték, mert nem szavalhatott. Lehet ebben valami lázadás is. De még valami hozzájárult ehhez a sikerhez: most köztiszteletben álló vendég volt Petőfi Debrecenben, akkor pedig város szélén nyomorgó senkiházi. A piarista rendház, ahol Kardhordó Ambrus lakott, a Nánássy-féle színházzal szemközt, a Szent Anna templom mellett, a Varga utca sarkán állt. Az épület helyén a piaristák később nagyobb rendházat építettek, amely ma is áll. Az épületen emléktábla nincs. Már a cenzorral való szembeszegülés is gazdag tartalmat adott volna Petőfi harmadikjelentősebb debreceni tartózkodásának, de itt még nincs vége a történetnek. Másnap, november 15-én három kis emlékverset ír Petőfi, egyet Kovács Jánosné emlékkönyvébe, egyet Erdélyi Ttóza kisasszony emlékkönyvébe, a harmadikat pedig Airály Tanka kisasszony emlékkönyvébe. Kovács Jánosné emlékkönyvébe Jellemtelemég e kor bélyege; Pedig csak egy, csak egy: a jellem az, Ami az embert emberré teszi, Enélkül hitvány, öntudatlan tárgyak, Vagy legföllebb is állatok vagyunk. Oh, hölgy! könyörgök hozzád, a haza S az emberiség kettős szent nevében: Ha gyermekekkel áld meg majd az isten, Olts gyermekid szivébe jellemet, Szeplőtlent s megtántoríthatlant. És nem szükség, hogy mást is adj nekik; Mindent adál, ha jellemet adál. E. R. kisasszony emlékkönyvébe Tavasszal menj ki a szabadba, Hol friss patak suttog szaladva, Kergetvén az est szellejét, Mely virágok illatával, És a csalogányok dalával